A kék hold varázsa 2.fejezet

2. fejezet

Új élet

   Néma sikoly szakadt fel belőlem, és az üres szoba látványa sem tudta elterelni gondolataimat a rémületes álomról. Mi a fene volt ez? Hogyan lehetett ennyire élénk és valóságos? Ezek a kérdések úgy törtek utat a fejembe mintha egy gát tartotta volna őket eddig féken de, az most megadta volna magát. Ez az álom nem fog kitörlődni a memóriámból az egyszer szent. Erre az éjjelre kell majd emlékeznem, mint utolsó itt töltött óráimra. De én nem akartam emlékezni erre. Bármit megadtam volna, csak tűnjenek el a fejemből. Talán ez egy jel hogy mégsem kellene el költöznünk?

  Gondolataim próbálták megfejteni ezeket, a rejtélyeket de semmi értelmét sem láttam, mert a lényeg ugyanaz maradt. Féltem. Ez volt az egyetlen dolog, ami érdekelt. Egy horror film semmi lett volna ahhoz képest amit, én láttam és hallottam. De a legfurább az volt hogy még éreztem is. És talán ez tette olyan félelmetessé az egészet. A sikolyok, a véres emberek és a fájdalom mind együtt nem csak félelemre késztettek, hanem egy fajta bátorságra is. Mert hiába is néztem őket, láttam arcukon az eltökéltséget. Mint mikor a fény és a sötétség küzd egymás ellen, hogy melyikük legyen, aki uralma alá hajtja a világot.

  Az idő csigalassúsággal telt és egyre mélyebbre süllyedtem a gondolatok mély óceánjában. Halványan érzékeltem mikor a nap a horizont fölé emelkedett de nem tudta el terelni a figyelmemet. Ebben a pillanatban semmi sem lett volna képes rá. Semmi. Csak ültem a csend körülöttem lassan elviselhetetlenné vált mikor az óra, elütötte a nyolc órát.

  Hát eljött ez a pillanat is. Mostantól nincs vissza út. Az életem egy őrületesen nagy lendülettel hátat fordított a múltnak hogy csakis a jövő létezzen. De ez nem ment ennyire egyszerűen. Hogy is lett volna egyszerű. Nem. Ez volt a világ legbonyolultabb dolga.

  Lassú mozdulatokkal kimásztam az ágyból és elindultam a székem felé, amelyen a tegnap kikészített ruha hevert. A szekrényem már tegnap elvitték, úgy ahogy a szüleimét is. Anya szeretett mindent a lehető leggyorsabb módon tenni. Nem telt bele a költözés egy hétbe sem. Így aztán turbó üzemmódban voltam kénytelen megemészteni a hirtelen változást. Ma már nem volt sok dolgom épp csak annyi hogy beüljek az autóba és elhajtsak a reptérig ahonnan irány California állam. New York valóban szép hely de nekem talán túlságosan is élettel teli. Bár mi mást mondhatnék. Én az örök különc. Ha úgy nézzük biztosan nem ez a nagyváros az én igazi helyem ebben a világban. Egyrészt, mert nekem túl nyüzsgő, mert én nyugalmat és a csendet szeretem. Másrészt, pedig mert mindig is kíváncsi voltam milyen lehet tengerparton élni.

   A délelőtt nagy része ilyen gondolatokkal telt. Magam sem értettem hogyan de egyszer csak azon kaptam magam h már a repülőgépen, ülünk. Az út kicsit hosszúnak tűnt és az álom már kis híján el is nyomott de amint lecsuktam a szemem a rémesen élénk álmok, visszakúsztak a fejembe. Gyors mozdulattal térítettem magam vissza a valóságba és bámultam kifelé az ablakon. A költöztetők bizonyára már lassan oda érnek az új házhoz, amiről anyámék minden egyes nap azt állították, hogy a világ legszebb háza. Na majd meglátjuk. Azt mondták a szobám épp jó helyen van, hogy láthassam, amint a nap eltűnik majd az óceán alá. Ez kicsit csigázta az érdeklődésem. Eddig még sohasem láttam igazán a naplementét.

  A reptéren már szinte önkívületi állapotban szálltam le a repülőről és lassú, fáradt lépésekkel indultam el az autó felé, amit anyámék mikor utoljára itt voltak vettek. Melyet most az egyik barátja hozott el nekünk. Szinte semmi sem jutott el az agyamig. Eléggé nyúzott állapotban voltam. Ez nem is csoda hisz egy jó fél napos repülőutat végig ülni alvás nélkül nem volt épp egy gyaloggalopp. Bezzeg a szüleim elemi erővel köszöntek régi ismerősüknek és családjuknak. Annyi talán hozzám is eljutott hogy az anyát Kathrine-nek hívják, az apát pedig Peter-nek. Két gyermekük ezúttal nem tarthatott velük.

  Persze Peter-ék elkísértek minket a házig aztán meg beszélték a következő találkozást. Azt hiszem valamilyen vacsoráról lehetett szó. De ez most legkevésbé sem érdekelt. Gyors mozdulatokkal szeltem át az udvart és téptem fel az új otthonunk ajtaját. Egy hang sem jött ki a torkomon. Na erre végképp nem számítottam. Az ide felé vezető úton mindent megszemléltem és el kellett ismerni valóban gyönyörű hely volt. Bővelkedett erdőkben, nem takarták el a kilátást óriásira tervezett plázák és monstrum nagyságú több emeletes házak. Itt minden békés vidám és barátságos volt. Még a levegő is.

  Apa tájékoztatott hogy a régi ágyam és még néhány dolog nem tartott velünk ebbe a házba, de ez nem lombozott le. Ráadásul már az egész ház be volt rendezve. Értettem miért voltak itt anyáék többször az elmúlt hónapban. A berendezés néhány tárgya ismerős volt de nagy részük újnak tűnt. Ez sem zavart. Érdeklődésem csak fokozódott mikor anya felvezetett az emeletre és megmutatta a szobákat.

  Természetesen az én szobámat hagyták utoljára hadd egyen a kíváncsiság. Amikor az utolsó ajtó elé léptem a kulcs már a zárban volt. Óriási szemekkel bámultam a szüleimre, akik őrületesen boldog arccal bólintottak kimondatlan kérdésemre.

  Egy gyors levegővétel után elfordítottam a kulcsot a zárban és behunyt szemmel nyitottam ki új birodalmam kapuját.

  Egyszerűen hihetetlen volt. Kicsivel nagyobb, mint az előző szobám de mintha mégis kisebbnek tűnt volna. Talán, mert több bútor volt benne. Az ágy ezúttal is elméretezettnek tűnt. Nem értettem miért nem találom a szekrényemet amit otthon használtam de aztán meg pillantottam egy eltolható ajtót és rögtön leesett a tantusz.

  - Gardrób? – kérdeztem és ez volt az első szavam mióta meg érkeztünk.

  - Gondoltuk így talán lesz a többi ruhádnak is hely. De most inkább magadra hagyunk hadd, fedezd fel a z új szobád. Én addig készítek valami vacsorát. Szia kicsim – intett anya és behúzta maga mögött az ajtót.

  Az első dolog, amit azonnal ki akartam próbálni gyerekes módon az volt hogy milyen jó lehet ezen az ágyon ugrálni. Természetesen tökéletes volt. Gyors irammal támadtam meg gardróbom és az első kezembe akadó ruhát azonnal magamhoz is mértem miközben a tükörben bámultam magam. De ekkor feltűnt valami.  

  - Uhh – nyögtem fel halkan. És ilyen állapotban láttak apa barátai. Na most aztán megvolt az első benyomásuk rólam. Hálát adtam az égnek, amiért a velem egyidős fiuk és a kicsit idősebb lányuk nem volt ott a reptéren.

  Azonnal kiszaladtam a lépcsőhöz és üvöltve szóltam anyához, aki kis híján szívinfarktust kapott hangom hallatán.

  - Anyaaaa! Hol van a fürdőszoba?

  - A gardrób melletti ajtód az, kicsim. És kérlek, ne üvölts, mert apád pihenne.

Nagy meglepetésemben arra sem volt erőm hogy visszaszóljak anyának. Ehelyett inkább eszeveszett türelmetlenséggel téptem fel szobám ajtaját és rontottam be a fürdőszobámba. Az én fürdőszobám. Na ezt még meg kell szoknom. Nem maradt kíváncsiság bennem ezért beültem a kádba és megajándékoztam magam egy jó forró fürdővel. Agyamat lassan eltöltötte a béke és nyugalom. Ezután minden porcikám lassan elérte ezt a békés állapotot.

  Mikor már mindenem megfelelő állapotba lett téve kikecmeregtem a fürdőszobából és épp indultam volna a gardróbhoz, hogy keressek valami ruhát, ami felváltja a rajtam lévő törölközőt. De a szemem megakadt valamin, ami eddig fel sem tűnt. Az erkélyen. A kényszer hogy megnézzem a kilátást erősen csapott belém. Ezért inkább 180 fokos fordulatot vettem és elindultam ki az erkélyre.

  A látvány letaglózott. Az alkonyat enyhén lilára festette az eget. A sötétség még messze járt de már a legtöbb helyen takarodót fújtak. Épp csak néhányan lődörögtek a parton. Ahogy elnéztem őket minden bizonnyal nem tudták mivel üssék el az időt. Nekik már biztosan nagyon unalmasnak tűnt az itteni élet de nekem maga volt a paradicsom, főleg míg nem kellett suliba menni. De mivel a nyár még most kezdődött emiatt nem kellett aggódnom. Vagy talán mégis?

  - Kicsim, vacsora! – hallottam anyám kiáltását a földszintről. Erre gyorsan lekaptam az első ruhát, ami a kezem ügyébe került és magamra húztam. Még csak egy pillantást sem vetettem a tükörbe.

  A vacsora nagy nyugalomban telt. Anyától engedélyt kértem hogy ki mehessek kicsit a partra. Aki persze mosolyogva engedett el. Felszaladtam a szobámba a kedvenc papucsom ért és egy végső pillantást vetettem magamra a tükörben. Nem is néztem ki rosszul. Egy halványkék ruha volt rajtam, amely kiemelte a szemeimet. Sminket nem viseltem, ahogy eddig sem. Lazán léptem ki az ajtónkon, hogy elnyeljen a gyönyörű táj.