6. fejezet
Egy régi legenda
Az idő és a tér többé már nem létezett csak a semmi volt ami körül vett. Még magam sem tudtam mi történt. Az utolsó ami megragadt emlékezetemben Adam riadt arca. Gondolataim inkább Adam-re irányítottam, megőrizve ezzel magam a valóságban.
Lehetséges, hogy tényleg érdeklem? Talán csak kedves akart lenni azzal hogy aggódott? Az arca, a hangja, és minden egyéb részlete testének agyamba acélozódott. De valahányszor őrá gondoltam mindig eszembe jutott az utolsó dolog amire ráébredtem. A bennem rejlő képességre. Vajon megőrültem? Nem, hisz mióta idejöttem azóta annyi furcsa és megdöbbentő dolgot láttam. Nem hittem hogy én lennék az egyetlen aki ilyenekre képes. Bár ez a képesség nem lehet ilyen misztikus izé.
Ezt el kell felejtened. Ugyan nem szabad ilyen baromságokra gondolnod. Azonnal felejtsd el.
A parancsok csak úgy ömlöttek a fejemben és testem minden porcikája próbált engedelmeskedni nekik. Bár lehetetlennek tűnt.
Az idő lassan múlt és már némiképp érzékeltem a percek elteltét. Talán csak néhány perc volt de nekem, egy örökkévalóságnak tűnt mire képes voltam kinyitni a szememet.
Az első pillanatban képtelen voltam bármit is látni. A félhomály mindent elnyelt a szobámban. Nem messze tőlem az erkélyen valaki telefonált.
Adam?!
Szívem őrült vágtának indult. Mellettem maradt. Érdekelte hogy milyen állapotban voltam. Vagy csak nem volt mit tennie és nem akarta megbántani a szüleimet.
Halkan suttogott de én mégis hallottam.
„- Igen úgy tűnik rendben lesz. Nagyon remélem mert ami azt illeti nagyon megijedtem amikor hirtelen összeesett. Eléggé sokkolta mit meg tudott. Lehet hogy még nem most kellett volna rájönnie?”
A vonal túl végén valaki szintúgy halkan válaszolt. De ahhoz nem volt elég jó a fülem, hogy halljam is a választ. Ekkor Adam folytatta a beszámolóját.
„- Nem csak gondolom hogy ő az biztos vagyok benne. Egyértelmű. Semmitől sem fél. És amikor hozzá értem olyan érzésem támadt mintha áram csapott volna meg. Mi lehet ez?”
Tovább kérdezgetett én pedig próbáltam még jobban fülelni de halk neszeket hallottam az ajtó mögül. Valaki épp felfelé jött a lépcsőn mire Adam azonnal elköszönt és letette a telefont, majd leült mellém egy székre és úgy tett mintha végig ott ült volna.
- Jobban van már? – kérdezte anyám aggodalmas hangon. Nem vártam meg hogy Adam megnyugtassa anyámat, inkább erőt vettem magamon és megpróbáltam felülni.
- Igen anya jól vagyok. Csak kicsit sajog a fejem. Mi történt? – néztem Adam-re kétkedően és még feljebb húzódtam mire Adam felállt és közelebb jött hogy segítsen.
- Csak elájultál. Azt hiszem kicsit fáradt lehettél. Mikor elájultál haza hoztalak – tekintete teljesen őszinte volt, mosolya minden más érzést eltűntetett testemből.
- Értem – válaszoltam röviden. – Most már jobban vagyok haza mehetsz nyugodtan.
- Ma nem megyek haza. Az édesanyád beszélt a szüleimmel hogy ma hajnalban már itt maradok. De te csak nyugodtan aludj.
- Igen kicsim. Aludj csak. Majd reggel találkozunk, Adam a vendégszoba eggyel arrébb van. Jó éjt!
Anyám lassan távozott majd mikor léptei elhalkultak azonnal Adam-hez fordultam.
- akkor most halljuk az igazat. Azt hitted beveszem a mesét amit anyámnak elmondtál? – kérdeztem kétkedően.
- Nem tudom miről beszélsz, Nessie. Minden úgy történt ahogy mondtam.
- Rendben. De kérhetek tőled valamit? – kérdeztem egy hirtelen ötleten felbuzdulva. – mondd csak lennél kedves kioktatni engem mert nem akarok hülyének tűnni a többiek előtt.
- Legyen. Mit akarsz tudni?
- Mindent. Ki kivel van jóban kit, hogy hívnak vagy esetleg néhány dolgot a suliról.
- Nos rendben.
Nem kellett sokáig könyörögnöm, hogy meséljen el mindent. A legapróbb részletekig megtudtam mindent. Valójában legtöbbjük nagyon nem érdekelt. De a suliról sok érdekességet tudtam meg.
- Szerintem az lenne a legjobb megoldás ha a nyári suliba is beiratkoznál. Azt hiszem egy hónap múlva kiválasztanak néhány nagyon okos diákot és elutaznak Romániába. Kicsit messze van de nagyon szép hely azt mondják – magyarázta készségesen Adam. De egyetlen kérdésem még megválaszolatlan volt.
- Mondd csak mi olyan érdekes Oxnard-ban? Mármint úgy értem talán van valamilyen legendája ennek a helynek – mondtam és Adam arckifejezése azonnal árulkodott, hogy most pont a közepébe találtam valaminek. Csak azt nem tudtam, hogy minek.
- Valójában ez igazán hosszú sztori. És azt hiszem inkább aludnod kellene – vonakodott de incselkedve nézett rám.
- Ráérünk hisz úgysem kell még hazamenned – mondtam és várakozóan ránéztem hogy tudja itt az ideje az esti mesének.
- Ez egy nagyon régi történet. Annak idején nem messze éltek tőlünk a salem-i boszorkányok akik aztán mikor már nem megunták azt a helyet folyamatosan jártak elterjesztve így a boszorkányságot a világon. Az öt legnagyobb boszorkány letelepedett a föld öt pontján és körülbelül ötszáz évvel ezelőtt kapukat nyitottak a világ azon öt pontján. Az átjáró lehetővé tette hogy a varázsvilág lényei átjöhessenek és a halandók is ugyan úgy. Na már most ez a varázslat akkora erőt vett el a boszorkányoktól, hogy azok halhatatlanságukat is képesek voltak feláldozni. Mielőtt meghaltak volna mindannyian kiválasztottak egy kiválasztottat, akik később a nyomukba lépetek, mint a világ leghatalmasabb boszorkányai. De az idő elteltével a gonosz körbe lengte a hatalomvágy és megölték a kiválasztottakat. De egy mindig maradt. Mai napig is úgy tartja a legenda, hogy kékholdkor újabb kiválasztottakat keresnek. De a mese többi része már baromság ezért inkább hagyom is. Talán majd máskor elmondom.
- Rendben. De ugye jól sejtem hogy az egyik hely ahol letelepedtek Oxnard volt?
- Igen, de most már jó éjt!
- Csak még egy utolsó kérdés mára. Miért maradtál itt? – kérdeztem lehajtott fejjel.
- Mert nagyon megijedtem hogy valami komoly bajod esett. Mikor elsőnek találkoztunk olyan érzésem támadt, mintha már ezer éve ismertelek volna. Mikor pedig a közelemben vagy olyan érzés környékez, amit nem értek. De te talán tudnál segíteni. Mondd el te mit érzel a közelemben – kérlelt de én nem néztem a szemébe. Lassan erőt vettem magamon és felemeltem tekintetemet rá. Pillantása jéggé dermesztett, érintése láva folyammá változtatott. Egyszerre voltam jég hideg és tűz forró.
- Sajnálom de elmondani én sem tudom. Ez az érzés olyan… erőteljes. Mint a gravitáció nem tudsz ellene mit tenni. Én így érzem magam. Minden pillanatban parancsolnom kell magamnak hogy ne menjek közelebb hozzád vagy hogy meg ne érintselek. Ezekre vágyom leginkább – mondtam talán túl őszintén.
- pontosan ez az amit érzek. De ezúttal sajnálom én már nem tudom türtőztetni magam – közelebb hajolt s kezével végig simított nyakam vonalán. – de van még valami amire az első pillanat óta vágyom amióta megláttalak.
Szeme óvatosságot tükrözött de én nem tudtam arcomat maszk alá rejteni. Pontosan arra vágytam amire ő.
Ajka lágyan érintette az enyémet és hirtelen olyan volt mintha egyszerre lennék bezárva egy jégtömbbe és mégis mintha lávában úsztam volna. Karja lassan lecsúszott nyakamról a derekamra mire én még közelebb húzódtam hozzá. Nem bánta. Egyre mohóbban csókolt én pedig egyre csak levegő után kapkodtam. Lágyan fejezte be ezt az érzéki pillanatot. Majd visszafektetett az ágyra de ő is közelebb jött.
- Elmondani nem tudtuk de mégis meg tudtuk mutatni – nevetgélt mellettem és újabb csókot lehelt az ajkaimra.
Tehát ezt hívják szerelemnek. Na várjunk csak! Semmi pillangók a gyomromban. Semmi izgi, azon kívül hogy a szívem úgy püfölte a bordáimat hogy talán még a szüleim is hallották apám horkolását túl dübörögve.
- Most már tényleg aludnod kell. Azt hiszem itt maradok melletted majd mielőtt anyádék felébrednek átlógok a vendég szobába.
- nekem ez teljesen megfelel – mondtam és még erősebb szorítottam magamhoz. Ezúttal én csókoltam meg mire hatalmas vigyor terpeszkedett el az arcán.
- Jobban csinálod mint én. Csak nem gyakoroltál már valakivel – kérdezte nevetve.
- Nem. Te vagy az első kísérleti alanyom.
- Pedig az ember azt hinné mindenki beléd volt szerelmes New York-ban. Egy ilyen gyönyörű lánynak nehéz ellen állni.
- Ha te mondod – kacsintottam rá de a következő pillanatban már mélyálomba zuhanva feküdtem a mellkasán. Kizártnak tűnt hogy ilyenkor legyenek rémálmaim. Egy ilyen tökéletes este után. Az álmok semmi mást nem mutattak csak engem. A külsőm nem változott de mégis más voltam. Talán mert rájöttem hogy mire vagyok képes és hogy végre megtaláltam a szerelmet. Mind túl egyszerűen történt. Túlságosan egyszerűen.
hoppá!igen!!!szeretm a happy..endet?most nekem az, megyek aludni!!!köszi, szép álmom lesz!