A kék hold varázsa 8.fejezet

8. fejezet

Átok vagy áldás

  Szinte irritált a napfény másnap reggel. A lányok úgy keltek fel mintha előző este semmi sem történt volna. Milyen jó hogy ők eltudták felejteni míg én azon agyaltam hogyan is fejthetném meg ezt a titkot.

  - Hogy telt az estétek lányok? – kérdezte Mel anyukája reggelizés közben.

  Egy szó sem jött ki a torkom ugyanis az igazat nem mondhattam meg de hazudni sem akartam. Inkább csak hagytam hogy a lányok helyettem is játsszák a játékukat.

  Így telt az egész délelőtt nagy része majd készülődtünk a hazaindulásra. Kifelé menet az ajtóból még visszanéztem és már nem ugyanannak a békés kisháznak a falait láttam mint az előtt hanem egy titok forrását, ahonnan minden borzalom kezd kicsit élethűvé válni.

  Az autóban mindannyian hallgattunk pedig biztosan tudtam hogy lett volna miről beszélnünk. Éreztem hogy pillanatokon belül felrobbanok ha valaki nem szólal meg.

  - Minden rendben, Ness? – nézett hátra a visszapillantón keresztül Mel.

  - Öhm… igen hát persze. Mi bajom lehetne? – kérdeztem kissé szkeptikusan.

  - Ugyan Nessie nekünk nem kell megjátszanod magad. Tudjuk hogy a tegnap esti dolgok eléggé váratlanul értek – mondta Jess.

  Egy kicsit fel dühödtem hiszen igaza volt. Tényleg váratlan volt, de egyben már itt volt az ideje hogy meg tudjam ki is vagyok valójában.

  - Mégis szerintetek nincs jogom kiakadni? Végül is mióta ide jöttem csak furcsa dolgok történtek velem. Ennyire nagy baj hogy szeretném kicsit levezetni a feszültséget mielőtt fel robbanok? – kérdeztem már majdnem üvöltve.

  Láttam, hogy a lányok megvárják míg kiüvöltözöm magam, aztán Mel félre állt az autóval és leállította a motort.

  Ekkor jöttem csak rá, hogy valami nem stimmelt az időjárással. Néhány perccel ezelőtt még gyönyörűen sütött a nap, most pedig már majdhogy nem fekete volt az ég.

  - Légy szíves nyugodj le Vanessa! – szólt rám Melanie, mire kissé meglepődtem. Eddig még sosem hallottam, hogy a teljes nevemen szólított volna. Mivel a barátnőm volt nem akartam vele összeveszni ezért inkább mély levegőt vettem és kiszálltam az autóból.

  Az időjárás egyre furcsább lett. Az előbb elhittem volna hogy rögtön zuhogni kezd az eső most viszont már csak az erős szelet éreztem ahogy a testem minden egyes részét csípte, szinte már marta.

  - Mi folyik itt? – kérdeztem a lányoktól.

  - Ez a te műved – kiáltott rám Jess idegesen de a széltől alig hallottam. – Ha esetleg lenyugodnál az nagyon jó lenne.  

  Bár nem értettem miért lenne az időjárás az én hibám mégis meg próbáltam lehiggadni. Elsőre azt hittem Jessica csak szórakozott velem de mikor körül néztem észre vettem hogy az időjárás is mintha megnyugodott volna. Ez már több volt mint furcsa. A szívem olyan őrült erővel dobogott hogy bárki elhitte volna, menten kiszakad a helyéről. Nem volt elég a jövőbe látás még ez is. A mély levegő vételek segítettek, de így sem voltam tökéletes állapotban. Mélyen legbelül azért imádkoztam hogy inkább ez csak egy álom legyen. De persze hogy nem volt az.

  Hiába is próbáltam az életemen egyszerűsíteni, az már egy rég elveszett ügy volt.

  - Hát sohasem élhetek már normális életet? – kérdeztem hisztérikusan, majd néhány pillanatnyi hallgatás után komoly hangon szólaltam meg. – Nekem itt telt be a pohár. Most szépen elmondotok mindent az elejétől!

  - Mit szeretnél tudni? – kérdezte Mel csöppet sem meglepett hangon.

  - Lehetőleg mindent. Kezdjétek például ott hogyan jöttetek rá – mondtam és elindultam a part felé magam mögött hagyva az autót.

  - Mi is csak nemrég jöttünk rá. Valójában a te hibád hogy kiderült a titok. Miután megjelentél Sue kezdett furán viselkedni – kezdett bele a történetbe Mel. – mi nem is sejtettünk semmit az egészből, de valami már akkor is érezhető volt. Az elmúlt fél évben igen furcsa dolgok történtek erre felé. Hátborzongató hírek terjedtek el arról hogy az itteni parkban valami furcsa szekta bandázik. Valójában az egész mesét senki sem vette be, de mi azért inkább óvatosak voltunk. Aztán megláttuk az egyik nap, hogy Sue egy furcsa alakkal beszélgetett aztán pedig el vett tőle egy könyvet. Nos mi a kíváncsiságunk után mentünk és elcsentük tőle az egyik óra alatt. De bár ne tettük volna! Csupa varázslatos dologgal volt tele, és legendákkal. Azt hiszem a legtöbbje boszorkányokról szólt. Nem volt elég időnk hogy mindent megtudjunk a könyvből, és a könyvtárban hiába is kerestük. Hidd el mi is csak ezt a rémtörténetet tudjuk az egészből, és azt hiszem nem is szeretnénk erről többet tudni – fejezte be a mesélést Mel arcán a legnagyobb bűnbánattal amit eddig láttam.

  Várták hogy megszólaljak de, olyan érzésem volt mintha már azt is elfelejtettem volna hogyan kell beszélni. Csak néztek és én is csak néztem őket majd a tengerre pillantottam aztán vissza rájuk és ez így ment nem is tudom meddig.

  - Ne nézz így rám Melanie! Kérlek, higgy nekem, én nem haragszom rád csak ez mind olyan furcsa. De valamit megígérhetek, ez soha többet nem jön szóba, és nem törődünk vele, éljük úgy tovább az életünket, ahogyan ez előtt.

  Mindhárman bólintottunk majd egész nap csak a tengert bámultuk mintha azt vártuk volna hogy a hullámok lágy nesze minden mást kitöröl az emlékeinkből.

*

  Mikor kimondtam az ígéretemet már akkor tudnom kellett volna, hogy ez korántsem lesz olyan egyszerű, mint például távol maradnom Adam-től. Igaz ez sem volt túl egyszerű, de legalább őt könnyen elfelejtettem mikor a titkomra gondoltam. Naponta járt hozzánk két teljes héten keresztül de én mindig elküldtem arra hivatkozva hogy rosszul vagyok. Ennek nem is volt minden része hazugság, mert sajnos az igazat még neki sem akartam elmondani. De nem mindig volt ez a titkolózás olyan könnyű főleg mikor azt hallottam a szüleimtől. hogy Jess és Mel is ugyan olyan állapotban vannak mint én. Minden nap kiültem egy kicsit az erkélyemre és néztem a naplementét, és azon gondolkoztam miért épp velem történt ez.

  Míg az egyik éjjel az életem őrületes hátra arcot nem vett. Észre sem vettem de a naplementét nézve elaludtam az erkélyen. Álmomban egy egész más helyen jártam. Egy hajón azt hiszem, egy teljesen halott és csöndes kis hajó volt. Ha ébren járkáltam volna ott minden bizonnyal frászt kaptam volna de álmomban bátrabb voltam mint hittem. A hajótérből kiérve azonnal a korláthoz futottam és a gyönyörű tengert kezdtem el bámulni amin kecsesen libbent végig a hajóm. De pillanatról pillanatra a víz kezdett más színűvé válni és mintha közelebb is lett volna. Valamit láttam benne de csak homályosan, mígnem a kép kiélesedett de bár ne tette volna.

  Minden vörösen izzott körülöttem, a tengerpart lángokban úszott. Egy hozzám hasonló kinézetű lány a part kellős közepén harcolt egy másik lány ellen, de nem is akárhogy, valamiféle varázslatot mormolhattak magukban mert a kezük egyenlő volt egy pálcával. Mindenfélét repítettek egymásnak, mintha a harc vérre ment volna. Míg a hozzám hasonlító lány meg nem dermedt, meglátva ellenfele kezében egy tőrt. Volt egy olyan érzésem hogy ez nem akármilyen tőr. Ezután minden hirtelen eltűnt…

  A reggel olyan hatással volt rám mintha fejbe vágtak volna egy óriási kővel. Dermedten ültem még mindig az erkélyen de legalább egy lépéssel tovább járt mint egy nappal korábban. Már tudtam mit kell tennem.

  Akármilyen fogadalmat tettem is a barátnőimnek kénytelen voltam megszegni annak érdekében hogy a látomásomban benne ne legyenek. Anyámék kis híján szívbajt kaptak mikor elsuhantam mellettük a konyhában.

  - Mit tervezel mára kicsim? – kérdezte aggódva anya.

  - Azt hiszem átszaladok Mel-hez. Indulok is – mondtam de anya elkapott.

  - De szívem ma hétfő van. Iskolába ment. Erről jut eszembe neked is ideje lenne beiratkoznod. Ha már úgy is arra tartasz gyorsan intézzük ezt el – mondta anya bíztatóan és kezembe nyomta a garázskulcsot.

  Semmi kedvem sem volt az iskola közelébe menni. De mivel muszáj volt iskolába járnom, és valahogy Mel közelébe jutnom ez nem is volt olyan rossz ürügy.

  Az igazgató szinte megtiszteltetésnek vette amikor aláírtam a beiratkozási papírt. Engem valójában hidegen hagyott az egész amiről beszélt igaz néha bólogattam de csak hogy jelét adjam annak hogy élek. Az iskola nem volt épp a legdiszkrétebb helyek listáján de ürügynek nem is volt rossz. Biztos voltam benne hogy akad ebben az óriási épületben egy aprócska hely ahol mi is megbeszélhetjük a titkainkat.

  Míg ezen gondolkodtam addigra kiértünk a folyosóra, ami tele volt diákokkal. Intettem anyának hogy menjen előre míg én megkerestem a szekrényemet. Addig nézelődtem míg meg nem találtam amit kerestem. Melanie és Jessica az egyik szekrény előtt beszélgettek de mikor megpillantottak azonnal elindultak felém.

  - Nessie, mit csinálsz te itt? – fogott nyomban vallatóra Mel miközben átölelt.

  - Csak jöttünk anyuval beiratkozni. Jövő héten már jöhetek is veletek. De valójában most más miatt kerestelek titeket – kezdtem bele de pillanatnyi bátorságom elillant az utolsó mondatnál.

  - Mondd csak! Mit szeretnél Ness? – kérdezte Jess.

  - Lányok, tudom hogy én ígértem meg hogy töbé nem beszélünk róla de sajnos ezt lehetetlen elfelejteni. Nektek nem muszáj törődnötök ezzel, mindössze annyit szeretnék ha elárulnátok hogy mi volt a könyv címe – hadartam el gyorsan a szavakat.

  - Rendben. Legyen, de hidd el mi is csak ezen gondolkodtunk az elmúlt hetekben, és az biztos hogy már nem sokat kellett volna várnod hogy valamelyikünk szóba ne hozza. Nos a könyv címe … - itt mély levegőt vettem és csak reméltem hogy nem egy olyan könyvről van szó ami tele van halállal.

  A cím hirtelen meglepetéssel töltött el. Nekem az pont megvolt. Emlékeztem is hogy indulás előtt egy öregember árulta őket nem messze a házunktól. Egyszerre többet is vetem tőle de az úton erre nem volt időm. Próbáltam leplezni arcomon a boldogságot több-kevesebb sikerrel.

  - Segítettünk valamit? – kérdezték visszhangban.

  - Csak reméltem hogy egy olyan könyvről van szó amit már olvastam, de sajna ezt úgy tűnik kihagytam – mondtam el félhazugságom, majd búcsút intettem a lányoknak és elindultam a bejárati ajtó felé de egyszerre két személy is a közelemben volt akikkel nem állt szándékomban találkozni.

  - Szervusz Vanessa! Úgy látom végre élő emberek közé merészkedtél, csak nem rántott el egy kisebb depressziós hangulat? – szólat mg előttem Sue.

  - Köszönöm hogy ennyire aggódsz értem, és gondolom a barátod is – intettem a másik nem kívánatos személy, Steve felé. – De valójában csak pihenésre volt szükségem. Mostmár teljesen rendben vagyok és dolgom is akad bőven. Úgyhogy ha megbocsátasz most szeretnék távozni.

  - Hidegen hagy hogy te mit szeretnél Vanessa! Csak egy dolgot szeretnék elmondani mielőtt elmész – mondta lassan már suttogva, majd a fülemhez hajolt és csak ennyit mondott.

- Cuidado! Vanessa pronto se pondrá al día con el destino!

  - Susan! – szólt mögüllem egy ismerős hang és én minden erőmet összegyűjtöttem hogy megmentőm felé fordulhassak.

  - Adam?! – szólaltam meg elcsukló hangon.