Kedvenc idézetek =) ♥♥♥

Vámparnaplók idézetek :)

*A düh egy olyan érzés, amit azok éreznek, akiknek számít valami.
*Gyenge vagy te ahhoz, hogy játszd a nagyfiút!
*A nők mindig tudják, hogy milyen a hatásos belépő.
*A barátok nem manipulálják egymást.
*A csalódottság csak azokat érintő érzelem, akik törődnek másokkal.
 
*Helyettem te ne hozz semmilyen döntést! Ha elmész, csak magad miatt
menj, ne pedig miattam!
*A bizalom érdem. Nem tudom csak úgy, egyszerűen megadni neked.
*Mi választjuk meg az utunkat. Az értékeink és a tetteink, ezek határozzák
meg, hogy kik vagyunk.
*A bizalmat ki kell érdemelni, ez nem megy varázsütésre!
*Annyira rendbe szeretném hozni a dolgokat, de minden ösztönöm azt
súgja, hogy legyek óvatos. Amiről nem tudsz, az nem fáj.
*Kedves Naplóm! Túléltem az első napot. Legalább 37-szer mondtam,
hogy "jól vagyok, köszönöm", de egyszer sem gondoltam komolyan. De
senkinek sem tűnt fel. Ha valaki megkérdezi, "hogy vagy?", igazából nem
is kíváncsi a válaszra.
*Ma meggyőztem magam arról, hogy feladni nem szégyen. Ne kockáztass!
Ne változtass! Csak semmi dráma, ennek nem most van itt az ideje. De az
okaim nem is okok, csak kifogások. Valójában csak bujkálok az igazság
elől, az igazság pedig az, hogy félek. Félek, ha egy pillanatra is engedek a
boldogságnak, a világ megint összeomlik körülöttem, és nem tudom, hogy
azt túlélném-e?
*Ha elveszítünk valakit, az maradandó. Figyelmeztet, hogy milyen
fájdalmak érhetnek.

*A szerelem fáj. Néha úgy érzed, mintha ez lenne a legjobb dolog a világon.
Biztonságban érzed magad tőle. Elfelejtet veled mindent, mintha
újrakezdenél mindent. De a szerelemtől érezheted úgy, mintha nem
tudnád magad irányítani. Félhetsz. Mintha addig enne téged, amíg semmi
nem marad belőled. A szerelem tényleg szívás.

*Nagyobbat nem is tévedhettem volna. Azt hittem, elég lesz mosolyognom
meg bólogatnom, úgy csinálnom, mintha minden rendben lenne. Volt egy
tervem. Meg akartam változni, új életet kezdeni, a múlt nélkül, a fájdalom
nélkül, valaki igazival. De ez nem olyan könnyű. A rossz dolgok veled
maradnak. Követnek. Nem tudsz megszökni előlük, bármennyire is
szeretnél. Csak azt teheted, hogy felkészülsz a jóra, hogy amikor az
megtalál, megragadod, mert szükséged van rá. Szükségem van rá.
*Meredith - "Ki az az álarcos srác?"

*Elena - "Esküszöm, hogy addig nem nyugszom, míg az enyém nem lesz."

*Elena - "És még most sem akarsz engem a közeledben. Mi a baj veled,
Stefan Salvatore, hogy így kell élned? Hogy falat kell építened magad köré,
hogy kívül tartsd az embereket? Hogy senkiben sem tudsz megbízni? Mi a
baj veled?"

*Stefan - "Nem utállak, sosem utáltalak. De... emlékeztetsz valakire."
*Damon - "Hát akkor valaki olyat kell választanod, aki nem fél az
árnyákoktól!"
*Stefan - "Tudod, mit jelent a Stefan név, Elena? Megváltást, megmentést.
Így neveznek és Szent Stefan után, aki az első keresztény mártír volt. És
én a pokolba átkozom a bátyámat."

*Bonnie - "Elena, ne menj a hídhoz! Az a Halál, Elena! A halálod ott vár
rád!"
*Caroline - "Mondtam neked, amikor megkezdődött az év, hogy a dolgok
most másak lesznek. Figyelmeztettelek, hogy a te időd a trónon lehet hogy
lejár. De ez nem az én dolgom. Ami most megy, az egyszerű kiválasztás. A
dzsungel törvénye."
*Elena - "Ne is gondolj rá, hogy elmész. Stefan, ez az egy dolog, amit nem
tűrök. Ígérd meg, hogy nem fogsz elmenni. Ígérd meg nekem!"
*Damon - "Talán csak az én Árnyék Királynőmmé kell hogy tegyelek. Sok
társam volt már, olyan fiatal lányok, mint te és nők, akik Európa szépségei
voltak. De te vagy az, akit magam mellé akarok. Uralkodni, hogy azt
tegyük, amit akarunk, amikor akarjuk. Mi ebben az annyira rossz?"
*Stefan - "Amikor Katherine meghalt, azt hittem senki mást nem tudok
szeretni. Habár tudtam, hogy ő ezt akarná, de biztos voltam benne, hogy
ez sosem történhetne meg. De tévedtem."

*Elena - "Stefan, szereltek. De nem érted, hogy ha lenne most választásom,
azt kellene választanom, mindannyian együtt maradjunk. Érted?"
*Damon - "Már az elején mondtam Stefannak, hogy önzőség nem osztozni
rajtad. A testvérek megosztoznak a dolgokon, tudod."
*Katherine - "Még játszottam volna vele. De te elvetted. Nem kellett volna
ezt tenned, Elena!"
*Stefan - "Katherine, kérlek hallgass meg! Eleget bántottuk már egymást.
Kérlek, engedj most el minket! Vagy tartsd meg engem, ha akarsz, de őket
engedd el! Én vagyok ezért a felelős. Tarts meg engem és azt fogom tenni,
amit csak akarsz!"
*Elena - "Stefan, vigyáznotok kell egymásra! Stefan, megígéred? Ígérd
meg, hogy vigyáztok egymásra!"

*Damon - "Öcsi, a világ tele van azzal, amit te 'rossznak' nevezel. Miért
nem lazítasz és csatlakozol a győztes oldalhoz? Az sokkal mulatságosabb,
biztosíthatlak!"
*Tyler - "Mind úgy jöttetek ide, hogy vámpírok ellen öltöztetek fel. De én
nem vagyok vámpír."
*Stefan - "Megtanultam, hogy mennyit ér bízni benned. Tűnj el innen,
Damon. Soha többé nem akarlak látni!"
*Stefan - "Mindig is tudtam, hogy egy idióta vagy, de azt nem, hogy
ennyire hülye is. Azt hittem, már megtanultad, hogy ne ugorj rá lányokra
a temetőben, de nem. És azzal is kérkedned kellett, amit Sueval tettél. Ez
nem volt okos dolog, Tyler!"

Twilight idézetek :)
*Több boldogság jutott nekem, mint amennyiben a legtöbb embernek
valaha része lehetett. Vajon létezik valamiféle természeti törvény, ami
ugyanannyi boldogságot és szenvedést ír elő? Örömöm egyszeriben
felborította az egyensúlyt?
*Az ember mindig éppen arra vágyik legjobban, amit soha, de soha nem
kaphat meg.
*Csak azt tudtam, hogy minden másodperc, amit vele töltök, csak növelni
fogja a később elszenvedett fájdalmat. Mint egy drogosnak, akinek nincs
elég anyaga, közeledett a végítélet. Minél többre van szükség most, annál
nehezebb lesz, amikor kifogytam a cuccból.
*Vannak olyan csaták, amik elvesztek, még mielőtt elkezdődtek volna.
*Eddig csupán egyetlen dolog létezett, ami nélkül nem bírtam élni, most
kettő lett. Szeretetem nem oszlott meg közöttük; nem olyan fajta volt.
Sokkal inkább mintha megnagyobbodna a szívem, abban a pillanatban
kétszeresére nőtt. És teljesen betelt.
*Ha nem tudtam volna testem minden sejtjével, hogy szeret annyira,
amennyire én szeretem őt – feltétel nélkül, visszavonhatatlanul, és hogy
őszinte legyek, irracionálisan -, sosem lettem volna képes felkelni a földről.
*A figyelem az élet elkerülhetetlen része. Nem olvadhatok bele mindig a
környezetbe.
*Amikor saját sorsomról beszéltem, kétségtelenül kettőnkre gondoltam.
Külön-külön az egésznek csak a fele voltunk.
*Minden egyszerűbb volt, mint vártam: összeillettünk, mint egy kirakós
két darabja, melyek azért készültek, hogy kiegészítsék egymást. Ez
titokban nagy elégedettséggel töltött el. Testileg ugyanannyira passzoltunk,
mint minden más szempontból. A tűz és víz valahogy úgy létezett együtt,
hogy nem oltotta ki egymást. Újabb bizonyíték arra, hogy hozzá tartozom.
*Magamra maradtam a gyűlöletemmel és kínzó fájdalmammal. Mintha
borotvapenge ágyon vonszolnának keresztül lassan. Olyan fájdalom, ami
helyett bárki a halált választaná, csak szabaduljon tőle.
 
*A fájdalom óceánja. A túlpart olyan messze van az örvénylő vízen túl,
hogy elképzelni sem tudtam, nemhogy látni.
 
*Eszembe jutott a mondás, hogy két ember társaság, de három már tömeg,
bár az én esetemben ez nem volt egészen igaz, mert nekem már a kettő is
sok volt.
*A legénybúcsút olyanoknak találták ki, akik szomorúak, amiért vége az
agglegényéletüknek. Én viszont alig várom, hogy magam mögött hagyjam.
Vagyis nem igazán van értelme.
*Bella: "Hány éves vagy?"
Edward: "17"
Bella: "És móta vagy 17?"
Edward: "Egy ideje"
*Mersz szeretni? Az életed árán is?
Ne állj ellen, az Alkonyat úgyis leszáll!
*Rossz hold kelt föl?
Hát mégis rémálommá válhat ez a szerelem? Elfogyhat, mint a Hold?

*Én vagyok az, aki hangokat hall a fejében, és te aggódsz azon, hogy őrült
vagy? [Edward]
*"Kérlek, árulj el csak egy teóriát." - a szemei még mindig parázslottak.-
"Ööö, szóval,megmart egy radioaktív pók?" -ő is  hipnotizőr volt? Vagy
csak reménytelen voltam?- "Eznem olyan kreatív." - gúnyolódott.-
"Sajnálom, csak ezzel szolgálhatok." - mondtam,sértődve.- "Még csak nem
is jársz közel." - kötekedett.- "Nincsenek pókok?"- "Nincsenek."-"És
semmi radioaktivitás?"- "Semmi."- "Áh" - sóhajtottam.
 "A kriptonit sem zavar" - nevetett. (Edward Bella)

* "- És akkor az oroszlán beleszeretett a bárányba... - suttogta, és én
lesunytam a fejem,
nehogy meglássa, milyen boldog izgalmat keltett bennem ez a szó.
- Micsoda buta bárány! - sóhajtottam.
- Micsoda beteg, mazochista oroszlán! "
*Egyetlen női magazinban sem olvastam arra vonatkozó tippeket, hogy
mit viseljünk, amikor vámpír kedvesünk bemutatkozó látogatásra invitál
vámpír családjához.(Bella)
*"Ott van például (...) a féltékenység. Százezer könyvben olvastam róla,
láttam, amint a színészek eljátsszák ezer különböző színdarabban és
filmben. Azt hittem, erről az érzésről mindent tudok, amit tudni lehet. De
egészen megdöbbentett." (Edward)
*De a féltékenység... fura egy dolog. Annyival erősebb, mint hittem volna!
És teljesen irracionális!
*"Ha jól értettem, nem azon aggódsz, hogy egy vámpírokkal teli házba
látogatsz, hanem attól félsz, hogy azok a vámpírok nem fognak kedvelni
téged?"
*Biztos, hogy nem tűnsz el reggelre? ? kérdeztem. Tudnom kellett. ?
Végtére is mesebeli lény vagy!
*"Valahányszor hideg keze megérintett, a szívem mindig meglódult. Két
ilyen alkalommal láttam valamit az arcán, ami arra vallott, hogy képes
meghallani a szívverésemet."
 *"Döbbenetes, milyen hirtelen elszállt a fojtogató félelem, döbbenetes,
milyen tökéletes biztonságban éreztem magam abban a pillanatban, amint
meghallottam a hangját."
*"Csak azért, mert... mert bizonyos fajta lapokat osztottak nekünk... ez
még nem jelenti azt, hogy nem dönthetünk úgy, hogy fölébe kerekedünk a
végzetünknek... egy olyan végzetnek, amit egyikünk sem maga választott."
*"Vele az idő és a tér egyetlen zavaros ködbe folyt össze mindahányszor, és
én mindkettőről teljesen megfeledkeztem"
*"Hihetetlen, hogy valaki, aki ilyen gyönyörű, hús-vér ember legyen."
*"Ha nem lenne sötét, sose látnánk a csillagokat."
*-"Azon gondolkoztam, amíg futottam..." - megállt.
- "Remélem, hogy ne menjünk neki egy fának."
- "Butus Bella." - kuncogott. - "A futás nekem ösztönös.
Nem valami olyasmi, amin gondolkoznom kell."
- "Felvágós." - suttogtam újra. (Edward, Bella)
*- "Noshát, Mami, valószínűleg észrevetted, hogy a barátom csillog. Ez
csak valami, amit gyakran csinál a napon. Ne aggódj miatta..." (Bella)
*"Szemmel látható változásokra számítottam, de itt vagy,
elpirulva, mint mindig." (Emmett)

*- "Ha álmodhatnék, akkor rólad álmodnék. És nem szégyellném."
(Edward)
*- "Ha már úgyis a pokolba kell mennem, akkor legalább csináljam
rendesen." (Edward)
*Nem tudom, meddig ültünk ott mozdulatlanul. Talán órákig. Végül a
pulzusom lenyugodott, de Edward nem moccant, szótlanul tartott a
karjában. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban túl sok lehet neki ez az
egész, és akkor az én életemnek vége - olyan gyorsan, hogy talán észre sem
veszem. És mégsem féltem. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak
arra, hogy átölel.

*És azzal újra két keze közé fogta az arcomat. Elakadt a lélegzetem.
Habozott - de nem a szokásos értelemben, emberi módon. Nem úgy, ahogy
egy férfi hezitál, mielőtt megcsókol egy nőt, de szeretné előbb kipuhatolni,
miként fog a nő reagálni. És nem úgy, amikor azért habozik, hogy
meghosszabbítsa a pillanatot, a várakozás eszményi pillanatát, amely
néha jobb, mint maga a csók. Edward azért habozott, hogy kipróbálja
magát, hogy lássa, biztonságos-e a dolog, hogy megbizonyosodjék róla,
még mindig ura önmagának.
*"Emlegesd a farkast, s az máris a kert alatt kullog"(Jacob)