A kék hold varázsa 15.fejezet /befejezés/

15. fejezet

Végzetes küzdelem

 - Miről beszélsz, Jess? – dühödött fel Adam. Életemben először láttam a vámpír énjét. Az arca olyan haragot tükrözött amit egy ember sohasem érezhetett.

 - Adam! Elég legyen! Gyerünk vissza Nessie házába, majd ott mindent megbeszélünk – intézkedett azonnal Will.

  Csodáltam ezért a higgadtságáért, de Jess-t is. Egy ilyen pillanatban azon sem lepődtem volna meg ha sikítozva rohant volna el. Bár azért az vicces lett volna.

 - Nessie! Most mit tegyünk? – kérdezte Will mikor beértünk a házba. Eszembe sem jutott hogy a hazafelé úton ki kellett volna találnom valamit.

 - Én… nem tudom – válaszoltam mire ezúttal Will vesztette el a fejét.

 - Mi? Mi benned bíztunk, erre azt mondod hogy nem tudod. Ezt nem hiszem el Is…- ordibált hirtelen Will, majd a következő pillanatban már csak némán ordibált.

 - Mi?! – kiáltott fel azonnal Adam és Jess is, ami miatt megint el borult az agyam. Nem akartam ennyit varázsolni, de most nem volt hangulatom a kiborulásaikat hallgatni.

 - Nos sokkal jobb ha mindannyian csöndben maradtok – szólaltam meg mikor lehiggadtam. – Sajnálom hogy elvettem a hangotokat de most jobb lesz így. Elmondom mit teszünk, vagy teszek. Tehát még csak fél hét van. Szükségem van egy félórára hogy előkészítsek néhány dolgot aztán jöhet a varázslat. Körülbelül olyan éjfél tájt lesz a holdfogyatkozás látható, tehát Siena biztosan olyan kor fog támadni.

  Láttam hogy Jess jelentkezést színlelt és elmutogatott egy kérdést: Miért?

 - Ez egyszerű. Mivel akkor van a legsötétebb. A hold ugyanakkora erővel bír mint a nap, talán kicsit többel is. Így mikor eltűnik a fénye a sötétség megerősíti Siena erejét, míg minket legyengít. Valahogy ki kell húznunk addig míg véget ér a holdfogyatkozás – magyaráztam.

  Ha sikerült volna elterelnünk Siena figyelmét addig míg a hold fény újra előtűnik akkor talán lett volna esélyünk nyerni. De ahhoz valami ütősre volt szükségünk.

 - Nos ha esetleg képesek vagytok csöndben maradni visszakapjátok a hangotokat – alkudoztam, mire mindannyian bólintottak.

 - Huhh… azta – képedtek el mindannyian kivéve Will-t. Ő inkább büszkének tűnt. Azért bőven voltak még varázslatok a tarsolyomban.

  Egy szó sem kellett, mindenki ment is a dolgára én pedig elő készítettem a padlást. Azon gondolkodtam hogy miért kellene egyedül végig csinálnom a varázslatot. Hisz a barátaim úgy tudták hogy megidézek egy főboszorkát, hogy megkérdezzem tőle hogyan kell elkészíteni a tőrt. De mivel tudtam hogyan kellett tennem, feltehettem bármilyen más kérdést.

  Az idő egyre csak telt, mi pedig már majdnem készen álltunk. Hirtelen rettegni kezdtem hogy mi fog még ezalatt az egyetlen éjjel alatt történni velem. Furán izgatott is, de még ki kellett találnom hogy mit kérdezzek a megidézet boszorkától.

  Egyszer csak egy látomás fogott meg.

  Siena állt velem szemben. A tőröm a kezében volt, majd mintha csak véletlenül csináléná megvágta magát. A seb azonnal begyógyult.

 - Hát nem érted Isabella? Engem egy olyan varázslat véd ami élő ember meg nem törhet. Még te sem – nevetett az arcomba.

  A kép eltűnt, de Siena kacagésa még mindig a fülemben csengett. Megszédültem de szerencsémre az egyik régi szék épp a közelemben volt amiben megkapaszkodhattam. Próbáltam erőt venni magamon, mielőtt valaki észre vehette volna hogy rosszul lettem.

 - Lebuktál – sóhajtott fel Will a sarokban. Megint a frászt hozta rám. – Hallottam hogy rosszul lettél a szigeten és hogy Adam kénytelen volt…

 - Jól vagyok! És ideje kezdenünk. Gyertek! – kiáltottam le a földszintre.

 - Nessie! Te teljesen megőrültél? Nagyon gyenge vagy és egy ilyen varázslat minden erődet ki veheti – aggodfalmaskodott Will.

 - Na akkor kezdjük gyerekek! – mondtam és körben leültettem mindenkit a szoba közepén. Való igaz volt hogy egyre gyengültem. de annyira hogy megidézzek egy boszorkányt még tellett.

  Teljes erőből koncentráltam.

 - Maria! Maria! Maria! Maria! – suttogtam.

  A padlásunk hamarosan eltűnt, és én egy nagyon világos helyen voltam. Valami magas helyen lehettem, mert mindenütt felhőket láttam.

 - Hát itt vagy Isabella. Sohasem hittem volna hogy egyszer szükséged lesz az én segítségemre – mosolygott rám egykori barátnőm. Mi ketten tényleg összetartottunk, míg… igen Siena senkinek sem kegyelmezett. De mi túl éltük, mi ketten megmenekültünk. – Nem kell elmagyaráznod semmit, hisz tudod mi, szellemek innen mindent látunk. Tudom hogy nem azért jöttél hogy segítsek elkészíteni a Vidamuertét. Hisz egyikünk sem volt soha alkalmasabb a feladatra nálad. Nos tedd fel a kérdésed és én válaszolok.

 - Maria, kérlek csak annyit mondj el hogyan győzhetem le – könyörögtem neki.

 - Tudod hogy nem árulhatom el milyen bűbájjal törheted meg a varázst – magyarázta. – De ha te nem kérdezel hát én csak annyit mondhatok hogy nem ez lesz az utolsó csatád. Nem elég a varázslat hogy megmentsd a barátaid életét, kell az amiért te vagy a próféciák boszorkánya. Kell az a határtalan erő ami csak benned van.

 - De mégis milyen próféciáról van szó? – kérdeztem egyre frusztráltabban.

 - A kékhold egyetlen kiválasztottja. Hamarosan meg tudsz mindent – mosolygott Maria. – De ideje menned, indulj!

 - Még nem – sikítoztam de éreztem hogy erőm egyre csak fogyott.

 - Mielőtt elmész csak annyit kérek hogy vigyázz az utolsó boszorkány leszármazottamra, Stellára, ketten együtt legyőzhetitek a sötétséget. Menj! Menj!

  Minden eltűnt. Csupán  a sötétség ölelt körbe. Nem tudtam mi történt. Gyűlöltem ezt a gyengeségemet. Próbáltam koncentrálni és kiérni a sötétségből.

 - Nessie! Nessie! Nessie! – szólintgatott Adam. A fény bántotta szememet. Nem tudtam hogy ki hol volt körülöttem, de a hangok alapján már nem ültem, mert Adam a fejemnél lehetett míg Jess a kezemet szorongatta. – Mi történt?

 - Hagyd már Adam! Nem látod hogy mennyire elgyengült? Azt hiszed egy ilyen varázslatot olyan egyszerű végre hajtani? Hagyd pihenni hogy legalább egy kis erőt gyűjtsön! – oktatta ki Will Adam-et.

 - Elég! Jól vagyok – suttogtam erőtlen hangon. Nem lehettem túl meggyőző mert a fiúk folytatták a veszekedést.

 - Ha olyan gyenge hagyd hogy segítsek neki – ordibált Adam.

 - Azt nem hagyhatom hogy még egyszer megitasd. Egy nap alatt kétszer már nagyon veszélyes – erősködött Will.

 - Mondtam hogy jól vagyok – kiáltottam rájuk. – Elég legyen most már! Mennyi az idő?

 - Kilenc óra – válaszolt Jess higgadtan. Ő volt az egyetlen aki képes volt nyugodt maradni. Ezt nagyon irigyeltem tőle. Talán neki pont ez volt a képessége.

 - Akkor már nem sok időnk van. Gyerünk – keltem fel de azonnal vissza is estem.

 - Én meg mondtam hogy túl gyenge – kiáltozott Adam.

 - Van más módja is, hogy újra erőre kapjon. Mondjuk, hogy ki piheni magát – erősködött tovább Will.

 - Ha nem hagyjátok abba megint kénytelen leszek elvenni  a hangotokat – fenyegetőztem mire már mindketten rám néztek. Nem akartam ezzel elhallgatatni őket, de most nem volt időnk a veszekedésre. Minden perc számított. – Will-nek igaza van. Tényleg veszélyes lenne még egyszer megitatnod Adam. De viszont időnk sincs pihenésre, Will. Épp ezért legyetek szívesek elhinni nekem hogy jól vagyok. Igenis jól vagyok!

 - De… - szólalt meg Adam mikor sikítást halottunk a part felől. A többiek Azonnal elindultak a lépcsőn én pedig felkaptam a tőrt a földről. Az erkélyemről tökéletesen lehetett látni ahogy az égen a hold még épp csak felkelt, de Siena már elkezdte a harcot. Nekem nem kellett látnom mi történt oda lent, én éreztem.

 - Mennünk kell! – kiáltottam és már rohantunk is le a partra. Éreztem ahogy mindannyian megrettentünk, aztán már csak az elszántság volt érezhető a levegőben.

  Tudtam hogy ez az utolsó esélyem hogy legyőzzem Sienát. Ha most nem sikerül hát soha. Egyedül ez éltetett. A barátaim élete most az én kezemben volt, ezért még elszántabb voltam mint a többiek. Mikor odaértünk a többiek megálltak de én csak mentem előre. Ez az én harcom volt.

 - Nocsak a kis kiválasztott, rád nem számítottam. Szervusz Vanessa! – köszönt rám Siena. Ahogy egymás szemébe néztünk minden más eltűnt. Ez a mi harcunk volt amiben az egyikünk biztosan meg fog halni.

 - Azt hitted csak úgy hagyni fogom hogy ártatlanokat ölj meg? – kérdeztem szkeptikusan. Azt hitte elhiszem hogy nem számított rám. – Nagyot tévedtél. A fenyegető leveleddel semmit sem értél el.

 - Nagyon pimasz vagy ahhoz képest hogy egyetlen varázslattal megölhetlek – mosolygott egyre merészebben, de mikor meglátta a kezemben a Vidamuerte-t. Csak egy pillanatig láttam az arcán rémületet majd újra megszólalt. – Ez még mindig semmit sem ér ellenem. A varázslat ami engem véd megtörhetetlen, legyél bármilyen jó boszorkány.

 - Igaza van – szólalt meg mögöttem Adam. – Te még nem vagy elég jó hogy megöld.

 - Hirtelen észhez tértél Adam? – kérdezett vissza Siena. – Milyen hamar túltetted magad Isabellán. Szegény ha most nem lenne halott vajon mit csinálna veled?

 - Azt hiszem semmit! – szakítottam meg a párbeszédüket. – Miért kell neked Siena halott embereket emlegetned? Ez a harc csak kettőnk közt fog eldőlni.

 - Hát legyen, Vanessa! Te akartad. Még nem tudod kivel állsz szemben – nevetett fel Siena és már harcba is lendült.

  Éreztem ahogy valami felkapott és a távolba dobott de én egyre erősebben küzdöttem majd újra közelebb kerültem Siena-hoz. Hiába használtam bármilyen varázslatot semmi sem használt. Már eszembe sem jutott kis kiválasztottnak tűnni. Nem érdekelt hogy megtudják-e a többiek a titkomat, csak az érdekelt hogy Siena halott legyen. Szinte már nem harcoltunk hanem táncoltunk. Egy halálos tánc volt.

 - Érdekes – szólalt meg ellenfelem egy idő után. – Olyan bűbájokat is tudsz amit senki más sem tudhatna csak a főboszorkányok. Érzem az erőt a közeledben. Ki vagy te Vanessa?

  Kérdésére mindenki felhagyott a küzdelemmel és felém fordult. Hirtelen elkezdtem félni. Will bizakodó tekintettel nézett rám. Ő mindvégig tudta hogy egyszer nekem kell majd elárulnom a titkot. Adam percről-percre idegesebben nézett rám, én pedig azt kívántam bár sohasem születtem volna meg. De erőt vettem magamon. Láttam ahogy a hold egy része egyre csak kezdett eltűnni. Itt volt az idő.

 - Szeretnéd tudni kivagyok? Tessék, mesélek magamról. 1510-ben születtem itt Oxnardban. Anyám hamar meghalt, apám pedig a háború áldozata lett. Majd 14 évesen rájöttem hogy olyan képességekkel bírok amikkel senki más. Majd lassan mindent megtanultam egyedül. Egy viharban talált rám egy Maria nevű nő. Onnantól pedig talán te is tudod a történtem – mosolyogtam rá mire Siena kiguvadt szemekkel bámult rám. – Azt hiszem még be sem mutatkoztam rendesen. Isabella Stenton.

 - Bella?! – ordított fel Adam. – Hogyan? Mindvégig te voltál és nem mondtad el?

  Itt volt a pillanat. Nem volt időm gondolkodni, cselekednem kellett. Siena még mindig kővé dermedve állt, én pedig egyetlen kézmozdulattal felé dobtam a tőrt a kezemből. De nem voltam elég óvatos. Mielőtt még elérte volna a szívét Siena elkapta a tőrt.

 - Isabella! Annyira örülök hogy mégsem haltál meg. Sokat segíthettél volna nekem, hogy újra a mitikus lények uralják a földet. De most mivel megpróbáltál megölni, kénytelen vagyok végezni veled. Despedida!

  A tőr felém lendült, én pedig egy utolsó pillantást vetettem a holdra. Majdnem sikerült. Már nem lett volna sok hátra. Épp csak néhány pillanat. Először nem éreztem semmit, csak mikor lenéztem vettem észre hogy a tőr pont a szívemet találta el. A vérem a kezemhez tapadt és hirtelen minden felgyorsult. Hallottam ahogy Jess és Mel egyszerre sikítottak fel.

 - Azt ígérted nem bántod ha segítek – kiabált Melanie. Tudtam mélyen magamban hogy a legjobb barátnőm csak úgy nem válna az ellenségemmé.

 - Hazudtam – válaszolt higgadtan Siena.

  Láttam ahogy a hold fénye újra felragyogott, én pedig egy újabb reméynt láttam megvillanni.

 - Azt hiszed győztél? Nem. Halálom után sem fogom hagyni hogy csak úgy megöld a szeretteimet – ordibáltam utolsó erőmmel és fel néztem legnagyobb ellenségemre. Már majdnem véres kacagás szakadt fel a torkán de hirtelen haláli félelmet láttam a szemében.

 - A szemed?! Te vagy… a … prófécia boszorkánya – suttogta halkan és egyre csak hátrált.

  Minden erőm elszállt. Újra térdre rogytam majd elájultam. Csak a sötétséget láttam. Már majdnem azt hittem hogy meghaltam mikor megláttam Maria alakját.

 - A varázs megtört. Csak egy főboszorkány szelleme ölheti meg a tőrrel Siena-t – suttogta majd eltűnt. Újra a parton voltam. De mikor a többiek megláttak, nem hittek a szemüknek. Nekem is beletelt egy kis időbe mire megláttam a holtestemet és felfogtam hogy szellem lettem.

 - Meg mondtam Siena! Halálom után is megvédem a szeretteimet, ezért meg kell hogy öljek. Despedida! – suttogtam és minden erőmmel a tőrre koncentráltam, ami lassan megemelkedett a testemből és a kezembe repült. Ezúttal semmit sem bíztam a véletlenre én magam döftem Siena szívébe a tőrt. Egykori ellenségem egyetlen szempillantás alatt vált a földdel egyenlővé.

  Életemben először igazán boldog voltam. Senkinek sem esett baja és végre a titkom sem nyomta már a szívem, már csak a szerelem és a boldogság várt. De ugyanilyen rövid időbe tellett rájönnöm hogy halott voltam. Amikor a tőr beleállt Siena szívébe én ismét láthatatlan szellem lettem. Adam, Jess, Mel és Will a holtestem felett sírtak. Időm sem volt elbúcsúzni tőlük. Éreztem hogy valami egyre messzebb húzott a testemtől. Eleinte erőlködtem majd inkább hagytam hogy a sötétség magával rántson.

  A tengerpart képe egyre csak homályosodott míg már nem láttam semmit. Egyedül maradtam a véget érhetetlen sötétben, aminek még a nevétől is féltem. De legalább úgy haltam meg hogy tudtam a szeretteim biztonságban vannak. Bár boldog voltam mégis éreztem ahogy halott könnyeim kicsordultak a szemem sarkán és lefolytak az arcomon. A néma csend és a sötétség enyhített a fájdalmamon de el nem mulasztotta. Arra már semmi sem lehetett képes. Rájöttem hogy az ötödik elem én magam voltam. Hogy képes voltam az életemet adni azokért akiket szeretek. Bármire képes lettem volna értük.

  Azt kívántam bár rendesen eltudtam volna búcsúzni a szüleimtől, Adam-től, Jess-től, és mindenki mástól. Emlékeztem. Úgysem volt semmim sem már többé csak az emlékeim. Egyedül a sötétség, a haláli csönd, az emlékeim és egykori énem. Tudtam egyszer én is csak egy emlék leszek és míg emlékeznek rám sohasem halok meg igazán. Mert valami még mindig élt bennem. A hit, hogy egyszer még újra élhetek, az még életben tartott mások emlékeiben. Egy örökké valóságig. Mert még bennem volt egy halhatatlan szerelem.

VÉGE

Következő rész:

Starlight-Csillagfény

A kék hold varázsa 14.fejezet

14. fejezet

A prófécia

Szerencsémre a táskámon olyan bűbáj ült ami mindent megadott amire szükségem volt. Jelenleg csak egy gyertyára, egy csepp vízre és egy térképre volt szükségem a szigetről. Csak egy egyszerű varázslat volt. A térképen a vízcsepp pontosan oda hullott ahol a vízesés volt.

 - Indulhatunk – szóltam oda Adam-nek aki addig csak nézett rám.

  Mindössze félóra volt mire megtaláltuk a Tükör-vízesést a sziget közepén.

 - Nessie! Ennek csak szikla van a túloldalán – mondta Adam mikor próbált át menni a vízesésen. Mikor én is ellenőriztem valóban csak sziklát találtam. Nem tudtam elhinni. Ennyi mindent túl éltem és itt kellett feladnom.

 - Nem! Lehetetlen hogy itt érjen véget – sikítottam vizesen, mire Adam rángatni kezdett egyre távolabb a vízeséstől. Ekkor jöttem rá.

 - Eressz el! Rá jöttem! – rángatóztam de Adam egyre csak szorosabban fogott. Kénytelen voltam kissé erőteljesebben hatni rá. Egyetlen kézmozdulatomba telt csak és Adam már az egyik fa tövénél ücsörgött. Tudtam hogy az álmaim kész térképek de hogy ennyire. Visszagondoltam a tükrös álmomra. –Los secretos profundos de nosotros, pero si usted no sabe quién es usted en el espejo le ayuda a conocerlo.

  A vízesés túloldalán már nem a sziklafal várt rám. Végre átjutottam. Kellemesebb hely volt mint ahol a tüzet kerestük. Itt mindenütt fény volt és tükrök. Pont mint az álmom.

 - Selest! Én Vanessa Stenton vagyok! A levegőt keresem – kiabáltam.

 - Jól tudom hogy mit keresel Vanessa! De ahhoz először rá kell jönnöd ki vagy – szólat meg mögöttem a tükörben egy gyönyörű kék ruhás nő. – Valóban Vanessa Stenton vagy? Vagy Isabella? Vagy netán valaki más?

 - Én… én… azt hiszem… de nem tudom biztosan… Ki vagyok? – kérdeztem.

 - Arra egyedül kell rájönnöd – mosolygott Selest. – De segítek hogy rájöjj. Egy kis kitalálósdi. Nos… egyike a főboszorkáknak, ereje irányítja a négy elemet, ötszáz évvel ezelőtt született, hamarosan pedig meg kell hogy védje a fényt a sötétséggel szemben. Nos tudod kiről van szó?

 - Ez én lennék – válaszoltam magabiztosan.

 - Nem talált, én a prófécia boszorkányáról beszéltem. De nagyon közel jártál – mosolygott tovább. Várta hogy összerakjam a puzzle darabkáit.

 - Én vagyok… talán. De most még csak Vanessa Stenton vagyok, és alig maradt időm hogy megszerezzem a levegőt és legyőzzem Sienat – válaszoltam neki.

 - Ahhoz csak egy út vezet, döntened kell. Itt és most! Valóban ezt akarod? Tényleg feláldoznád az életed? Vagy inkább most feladod az erődet, és elmenekülsz pont úgy mint legutóbb? – nézett rám a kék ruhás hölgy. A tükörben lévő énem megszólalt.

 - Gyerünk Nessie! Hisz a döntés egyszerű. Mindig azt kívántad bár ne történt volna meg mindez, bár sohasem lettél volna boszorkány. Itt az alkalom, most megszabadulhatsz tőle.

  A másik énem is megszólalt egy másik tükörben.

 - Nessie! Tudod hogy a varázslat nélkül sohasem tudtad ki vagy. Ez a legjobb dolog ami történt veled. Jess, Will és Adam számítanak rád. Gondolj bele ha feladsz  itt mindent mi lesz a többiekkel. Azt hiszed Siena feladja ha te nem maradsz itt. Akkor csak minden könnyebb lesz neki.

  Döntenem kellett. Egy választás. A legegyszerűbb, ahogy azt az igazi énem mondta. Igen ez voltam én. Tudtam a dolgomat.

 - Ez vagyok én – mutattam a tükörbe azon magamra aki nem hagyta hogy mindent feladjak. – Ez az igazi énem. Sohasem hagynám hogy a barátaimnak bajuk essen. Ha én vagyok a próféciák boszorkánya akkor ez a sorsom, inkább halok meg én minthogy ők haljanak meg. Ez a sorsom, ezért vagyok én Isabella.

 - Jó válasz – mondta Selest, majd a nyakában lévő medált a kezembe adta. – Ez az amiért te vagy a kiválasztott.  Most már csak el kell készítened a Vidamuertet.

 - De nem tudom, hisz nincs meg az ötödik elem – mondtam csalódottan.

 - Biztos? – kérdezte és mutatott a tükör felé. Én voltam ami hiányzott. Én kellettem hogy a varázslat teljes legyen.  – Most már tudod miért vagy te a kiválasztott, tudod ki vagy, tudod hogy mit kell még tenned. Menj! Menj! Mindenki bízik benned, te vagy a fény utolsó reménye. De vigyázz Siena védőbűbája csak egyféleképpen törhető meg.

  Újra kinn voltam. Adam abban a pillanatban ahogy meglátott elindult felém.

 - Sikerült? – kérdezte mire én felemeltem a nyakláncot. Megint sikerült.

 - Mennyi időnk van még? – kérdeztem gyorsan vissza. Fogalmam sem volt mennyi időt töltöttem a Tükör-vízesés túloldalán.

 - Jól állunk, Nessie! Még van egy óránk, már csak ki kell jutnunk újra a partra a hajóhoz. Menjünk – mondta de ezt már csak halkan hallottam mert a fáradtság elnyomott és az ájulás teljesen magával ragadott.

*

 - Jól érzed magad? – kérdezte Adam mikor felébredtem a hajóban. Csurom víz voltam amit észre sem vettem mikor a vízesés mögül előjöttem. Fáztam, de Adam betakart a kabátjával.

 - Igen jobban vagyok. Hogy találtál vissza a hajóhoz? – kérdeztem és próbáltam fel ülni de nem ment. – Miért nem tudok felülni?

 - Elég rosszul voltál ezért nem akartam hogy még rosszabbul légy és hát adtam neked egy kis… - mutatott a karján lévő harapás nyomra. Azonnal a számhoz kaptam ami kicsit még véres volt. – Sajnálom Nessie de tényleg nagyon rosszul voltál.

 - Semmi baj Adam, csak ennyit tehettél – mosolyogtam rá. Tudtam mennyire szégyellte azt hogy félig vámpír volt, de most legalább tett valamit amire büszke lehetett. Bármennyire is gyűlöltem ezt az énjét valami vonzó mégis volt benne. – Sajnálom hogy ilyen hamar feladtam, de tudod én sem vagyok képes mindenre.

 - De ahogy elnéztem azért elég ügyesen varázsolsz. Mégis hogy csináltad? – kérdezte de én csak vállat vontam. Még mindig nem jött rá. Nevetnem kellett hisz Will azonnal kiszúrta, Adam pedig ennyi jel után sem jött rá hogy én voltam az egykori Isabella. – Furán hasonlítasz egy régi barátomhoz. Ő is ilyen ügyesen varázsolt és hasonlóan akaratos volt, még akkor is mikor valamire nem volt képes. Tényleg hasonlítotok egymásra, biztosan jó barátnők lennétek.

 - Tényleg? És ki volt az? – kérdeztem remélve hogy nem Isabellát mondja.

 - Isabella. De az már nagyon régen volt – válaszolta szomorúan de én mégis nevettem, mire ő kicsit furán nézett rám.

 - Mond, m i volt a teljes neve!

 - Isabella S. De nem tudjuk mit jelenthetett ez az S. – mondta én pedig egyre csak mosolyogtam. Ilyen nehéz volt rájönni? – Nézd, ott a part!

  Amint kiszálltunk Adam elintézte a hajót én pedig csak ültem az autóban. Reméltem hogy az út visszafelé rövidebb lesz, mert időközben már megint eltelt egy negyedóra. Amikor Adam is beszállt az autóba egy darabig csak némán ültünk egymás mellett. Nem tudtam mit kellett volna mondanom, és ahogy elnéztem ő sem tudta. Ez egy romantikus történet is lehetett volna, de nem volt az. Nem volt ebben a helyzetben semmi romantikus. Csak vártam hogy valami történjen. Megcsörrent a telefonom.

 - Jess? – szóltam bele a telefonba. – oh… ha tudnád hogy aggódtam. Minden rendben?

 - Persze. Mindjárt oda érünk a kávézóhoz. Csak megakartam kérdezni hogy ti hol vagytok? – mondta Jess vidáman, amiből arra következtettem hogy sikerült megszerezniük a másik két elemet.

 - Mi is mindjárt ott vagyunk. Biztosan nagyon izgalmas utatok volt – nevetgéltem.

 - Az nem kifejezés. Van néhány nagyon érdekes hírem. Gondolom ti is sikerrel jártatok.

 - Az nem kifejezés – válaszoltam ugyanúgy mint ő. – azt hiszem többet is sikerült megtudnunk mint amire számítottunk. Na jó akkor mindjárt találkozunk. Szia!

 - Szia! – köszönt el Jess és hallottam ahogy Will is nevetett egy sort.

 - Na? Jess és Will hol vannak? – kérdezte Adam egyre vidámabban.

 - Nekik is sikerült, és mindjárt ott vannak a kávézónál – válaszoltam és magam is meglepődtem hogy a hangom már jóval erősebb volt mint egy félórával azelőtt.

 - Nessie! Biztos jól vagy? Tényleg nagyon sajnálom ezt a vér dolgot. Biztos nincs semmilyen mellékhatása? – kérdezte aggódva.

 - Nyugi, Adam! Tényleg jól vagyok, és tényleg nem haragszom. Köszönettel tartozom neked.

Időközben már oda értünk a kávézóhoz. Witch Café.

 - Érdekes név – mondtam mosolyogva, miközben kiszálltam az autóból, de mikor épp megszédültem Adam már el is kapott a derekamnál fogva. – Köszönöm!

 - Nincs mit hisz ahogy Will is megmondta ez a dolgom. Meg kell védenünk titeket mert cask ti menthettek meg minket – válaszolt kaccsintva. Azok a szemek, annyira…

 - Elég Vanessa! – kiabált velem agyam okosabbik része.

Lassan besétáltunk a kávézóba ahol telt ház volt. Mindenütt emberek voltak amiről eszembe jutott hogy én még mióta itt laktam egy gyerekkel sem találkoztam és egyszer sem volt ilyen helyen.

 - Nessie! – kiáltott oda nekem Jess és már rohant is felém. – Annyira örülök hogy nincs semmi bajod – ölelt meg ezért Adam kénytelen volt elengedni a derekamat. Hiba volt mert azonnal össze is csuklott a lábam. – Úgy tűnik még sem vagy olyan jól mint hittem.

 - Tényleg nincs semi baj Jess. Tudod mi sem úszhattuk meg szárazon.

Will hátul foglalt nekünk egy boxot ahol csöndben megbeszélhettük hogyan sikerült megszerezniük a vizet és a földet.

 - Már valahogy össze is kéne rakni – motyogott Will. –Na akkor mikor is csináljuk meg?

 - Az atóll függ hogy mikor lesz teljes holdfogyatkozás – mondtam, mire Jess egyből elő is kapta a telefonját hogy megnézze. – Na?

 - Van egy apró problémánk Nessie! Ma éjjel lesz – néztünk egymásra, és egyből tudtuk hogy nagyon nagy baj van.

A kék hold varázsa 13.fejezet

13. fejezet

A Vidamuerte

 - Figyelj Ad! Most nincs időnk azonnal indulnunk kell, minden elvesztegetett perccel Siena kezére játszunk – toltam minél messzebbre magamtól remegő kézzel.

 - Hogyan tudnád te elkészíteni a tőrt, mikor nem vagy főboszorkány? – kérdezte és egyre csak közelebb hajolt felém

  Ez a pillanat még romantikus is lett volna ha egy vérszomjas boszorkánynak nem lett volna feltett szándéka hogy elpusztítja a dimenziónkat. Gyorsan ki kellett találnom valamit hogy Adam végre leszálljon rólam és elindulhassunk felkutatni a másik két hozzávalót. Ekkor gyulladt ki bennem a lámpa.

 - csak hogy itt van egy kis kapu, Adam. Eredetileg innen, Oxnard-ból származik az öt főboszorkány ereje. Épp elég ha egyikünk megidézi az egyiküket az ötből hogy aztán elkészüljön – mondtam és hihetetlenül büszke voltam hogy egy ilyen helyzetből is kivágtam magam. Adam egy pillanatig csöndben gondolkodott majd bólintott.

 - Aha, értem. Ebben az esetben induljunk sok a tenni valónk. Hol kezdjük? – kérdezte mintha az előbbi beszélgetésünk le sem zajlott volna.

 - Nos a mi feladatunk a tűz és a levegő. Akkor talán kezdjük a tűzzel. Tehát… „A tűz a legsötétebb alkotója a tőrnek de mégis ez az alapja. A fény a tűz, a tűz a fény. Mikor megleled a fényt s kiejted a bűvös szót a Nap szekeréről lehull a tűz ajándéka neked.” Ebből okoskodj! – adtam fel neki a leckét.

 - Tudom! Gyere menjünk! – kiáltott rám és már rohant is az autó felé. Képtelenségnek tűnt hogy ilyen gyorsan sikerült megfejteni-e ami nekem aztán feladta a leckét. Minden bizonnyal okosabb volt nálam.

  Az út hosszúnak tűnt főleg hogy egy szót sem szóltam Adam-hez. Én csak bámultam a térképet ő meg teljes gázzal ment az úton. Nem értettem hova tartottunk, de nem mertem megszólalni nehogy újra valami olyat mondjak amit nem lenne szabad. De sokáig én sem bírtam.

 - Na jó, hova megyünk? – kérdeztem felháborodottan.

 - Már sehova, itt vagyunk – jelentette ki Adam.

  Gyorsan körül néztem, majd egy kicsit hosszú idő után rájöttem hogy egy hegytetőn voltunk. Adam is észrevette az értetlenséget az arcomon.

 - Szerintem itt kell lennie a tűznek. Amikor mondtad hogy a nap szekere akkor esett le. Van kicsit lejjebb egy sziklás rész ahonnan látni a napkeltét és a napnyugtát, mintha egy szekér útvonala lenne – mondta Adam és elindult előttem hogy megmutassa.

  Gyönyörű hely volt. Tényleg lehetett látni a „Nap szekerét”. Csak néztem és néztem szinte elalélva. Ilyen kilátást nem sűrűn láttam. Már csak azt kellet kitalálni mi a bűvös szó hogy megkapjam a tüzet. Ekkor beugrott valami. Kiálltam a legnagyobb szikla közepére, így a nap pont felettem volt, és suttogni kezdtem két szót.

 - La vida, la muerte, la vida, la muerte – semmit sem éreztem ezért hátra fordultam Adam-hez. – Nem tudom hogy mi lehet a bűvös szó.

  Ekkor mintha egy csapóajtón álltam volna a föld eltűnt alattam és zuhanni kezdtem. Minél lejjebb értem annál melegebb lett. Csodás módra épp nem valami jó keményre estem hanem… hamura?!

 - Nessie?! Jól vagy? – kiáltozott le hozzám Adam.

 - Persze! Maradj csak ott én meg keresem a tüzet – válaszoltam neki és elindultam egy hosszú folyosón. Néma csend volt. Már épp kezdtem azt hinni rossz helyen járok mikor észre vettem hogy előttem valamilyen fény derengett.

  Mikor oda értem a szoba teljesen üres volt, de hihetetlen módon a falak mintha lángoltak volna.

 - Ki vagy te? – kérdezte egy láthatatlan személy majd egyszer csak előtűnt egy fekete és tűz vörös ruhában egy nő.

 - Én vagyok Vanessa Stenton. A tüzet keresem hogy elkészítsem a … a Vidamuertét. Te ki vagy? – kérdeztem gyorsan elterelve a témát.

 - Én vagyok a Tűz őrzője. D e sajnos míg ki nem állod a próbát nem viheted el a Tűzkövet – válaszolta majd intette és kőoszlopok kezdtek el előtűnni körülöttem, mindegyiken egy Tűzkővel. Tudtam hogy ez nem egy „melyik a legszebb” választás hanem az erőm próbára tétele, mennyire érzékelem hogy mi varázslatos és mi nem.

  Oda álltam az előttem lévőhöz és behunyt szemmel felé emeltem a kezemet, majd mindegyiken így mentem végig. Az összesből áradt valamilyen erő, de engem valami mégis az őrző felé vonzott. A nyakában lévő medál.

 - Az kell nekem – mutattam rá a láncon lógó medálra. Az Őrző kinyújtotta felém a nyakláncot ami mikor a kezemhez ért hirtelen tűzzé vált majd ismét vérvörös kővé.

 - Bölcs döntés volt Vanessa, de a tőrhöz nem csak ez kell. De te ezt is tudod. Vigyázz Vanessa mert Siena nagyon erős boszorkány és egy tőr nem lesz elég hogy megöld, mert varázslat védi – mondta és elindult a fal felé.

 - Te honnan tudsz arról hogy védi magát, és hogy egyáltalán miatta készítem a tőrt? – kérdeztem vissza.

 - Vanessa mi elemek már a kezdetek kezdetén léteztünk. Mi ismerjük a múltat, a jelent és a jövőt – válaszolta felém sem fordulva.

 - Ha minden tudsz akkor áruld el mi lesz a sorsom! Kérlek! De ha nem is mondod meg legalább áruld el mi az ötödik elem!
 - Azt nem tehetem, én nem. De majd Selest, a levegő őrzője elmondja a sorsod. Az ötödik elemről pedig csak azt mondhatom hogy ne keresd mert már megtaláltad – mutatott felém mintha magamban tartottam volna a titkot. Majd meg fordult és eltűnt.

  Elindultam vissza a barlang bejáratához a gondolataimmal. Nem értettem mire célzott az ötödik elemmel kapcsolatban, de annak örültem hogy a kő már nálam volt. Legalább egy valami már nálam volt. A lyuk ahol lezuhantam eltűnt és helyette egy lépcső állt hogy vissza mehessek Adam-hez.

 - Mi történt? – kérdezte és gyorsan megvizsgált hogy nem esett-e semmi bajom. Felemeltem a medált ő pedig csak nézett. – Hol a tűz?

 - Ez az! Igazából ez a Tűzkő. De tűzzé változik ha varázsolunk vele – magyaráztam mosolyogva, mire ő is elmosolyodott és átölelt. Nem lett volna szabad hagynom, de a karjaiban biztonságban éreztem magam. Majd mikor kitisztult a fejem megszólaltam.

 - Ideje indulnunk. Még hiányzik a levegő, az időnk pedig egyre csak fogy – sietettem. – Nézzük csak, hogy van a vers? – gondolkodtam. – Meg van ”Szél s vihar tomboló erők, mégis a legszelídebb a négyből a levegő. Hol a tükör ott a levegő de csak akkor érhetel el ha lépkedsz a szellőn.”

 - Meg van! A szemközti kis szigetre kell mennünk, ott van a Tükör vízesés – mondta Adam és már el is indult az autó felé.

  Kezdett egy kicsit elegem lenni az egész keresősdiből. Az sem segített hogy már egy elemet megtaláltunk. De azt nem tudtam hogy állt Will és Jess. Előkaptam a mobilomat és már hívtam is Jess-t. Semmi. Semmi. Hiába próbáltam nem vette fel.

 - Jess-t hívod? – kérdezte Adam, mire én csak bólintottam és egyre csak idegesebb lettem. – Nessie nyugodj meg végre! Biztosan nekik is olyan helyre kellett menniük ahol nincs térerő. Ráadásul ha neked ilyen próbán kellett átesned akkor neki is, és minden bizonnyal egy ilyen mágikus helyen még nincs térerő.

 - Oké, igazad van. Mikorra érünk már oda Adam? Az idő csak telik, mi meg még nem végeztünk – csapott ki rajtam a hisztéria roham.

 - Csak ismételni tudom, Nessie. Nyugodj meg! Egyébként pedig tessék itt vagyunk – nyugtatott. A kikötő tele volt hajóval, így egyből indulhattunk volna. De az idő kicsit keresztbe tett nekünk. Bármelyik kölcsönzőhöz mentünk mindegyik elküldött mivel vihart vártak.

 - Most mit tegyünk? – kérdeztem kétségbe esve. Már csak két óránk volt a találkozóig. Ahogy elnéztem nem sok esélyünk volt kijutni a másik szigetre. Aztán egyszer csak leesett.

 - Várj majd én elintézem – intettem oda Adam-nek, aki csak nézett rám mintha megőrültem volna. – Csak kell egy kis napsütés és már mehetünk is.

 - Nessie, tudom hogy képes vagy néhány alapvető varázslatra de ez nagyon magas neked – oktatott ki Adam, de mire befejezte volna a mondatot már az utolsó felhő is eltűnt az égről. Adam már épp kérdésre nyitotta volna a száját de én már mosolyogva el is indultam a legközelebbi hajókölcsönző felé. Mindössze néhány percbe tellett mire szereztem egy hajót és már indulhattunk is.

 - Mégis hogy csináltad? – kérdezte Adam még mindig elképedve. Nagyon egyszerű lett volna azt mondani: „- Adam hisz én vagyok Isabella a főboszorkányok egyike, ez nekem semmi„

  Na igen, persze hogy nem mondtam. Csak néztem rá és mint aki semmiről sem tud mosolyogtam. A titkok a specialitásaim voltak. A sziget egyre csak közeledett, én pedig egyre csak izgatottabb lettem. A sorsomat rejtette az a hely.

 - Na, merre van az a vízesés? – kérdeztem mikor kiszálltunk a hajóból.

 - Ööö… ami azt illeti én csak azt tudom hogy ezen a szigeten van. De hogy hol azt már én sem – válaszolta mire én bombaként robbantam fel.

 - Mi a jó égről beszélsz? Mi az hogy nem tudod hol van? Na ide hallgass Adam már csak másfél óránk van. Ha egy félórán belül nem találjuk meg a vízesést, esküszöm hogy…

 - Ha nem nyugszol meg kénytelen leszek leütni téged – fenyegetőzött majd mikor felnézett az égre az arca értelmetlen maszkká dermedt. Fogalmam sem volt hogy mi a baja.

 - Lenyugodnál? – kérdezte. Mély levegőt vettem és lassan hagytam hogy a mérgem lassan eltűnjön. Ha Adam nem tudta hol a Tükör-vízesés, hát nekem kellett meg találnom. – Ez hihetetlen! Az időjárás a hangulatodtól függően változik.

  Erre nem tudtam mit felelni, sajnos Adam túl közel volt az igazsághoz. Ha már minden elveszett hát akkor miért kellett volna tartalékon tartanom a varázs erőmet.