3. Rész
Döntés
Minden olyan gyorsan történt. Még most itt ülve az ágyamban 2 és fél évvel később is bele borzongok abba a fájdalomba. De talán még jobban fájt, az hogy nem voltam képes kellőképpen reagálni. Csak álltam és néztem, ahogy közeledett felém és vigyorgott és keze egy pillanat alatt lecsapott rám én pedig tudtam volna védekezni, de mindenem lefagyott, ahogy még soha azelőtt. Emlékezetem lassan visszatért az emlékek közé h lejátssza a következőt.
A következő hét nagy részét az igazgatóiban vagy a nevelői szobában töltöttem. Már mindenki rólunk beszélt. Voltak akik megállítottak megkérdezni milyen volt. Most komolyan mit gondoltak milyen volt? Hát nem ugráltam örömömben. A tanárok szemében én voltam a kis ártatlan és még többet kedveskedtek nekem, mint valaha. Persze David nem járt ilyen jól bár néhányan nagyon tisztelték hogy még mindig képes ekkora hülyeségekre azért jó páran rájöttek nem bátor dolog egy lánnyal szemben ezt tenni. Bár nem kapott nagy büntetést azért biztos voltam benne mostanság nem lesz benne, a balhékban.
Ha egy pohár szemléltette volna az életemet akkor épp most mutatta volna ahogy az utolsó csepp épp kicsordult. Az éjszakáim nagyrészt azzal teletek hogy sírtam és azon gondolkodtam hogyan tudnám mindezt végre befejezni. Csak egyetlen megoldást találtam de azt nem voltam hajlandó számításba venni. Amíg az orvos alá nem támasztotta az elméletem.
- Alexandra minden bizonnyal csak egyetlen megoldás van erre az állapotra. Ha új társaság veszi körül. Nekem úgy tűnik az osztálya nagyon ártalmas az egészségére. Ezért minél hamarabb másik iskolát kellene keresnie. Erre az utolsó kéthétre pedig kiírom az iskolából és felírok két doboz nyugtatót – folytatta ezután még néhány tanáccsal, de én már így is eleget hallottam.
Nem tudtam elképzelni magam egy másik iskolában más emberek közt akik talán még rosszabbak mint akik itt körülvettek engem.
Nem, képtelenség. A gondolatok olyan mélyen haladtak fejemben én pedig csak haladtam utánuk. Lent már nem várt rám más csak a sötétség. Már nem éreztem semmit. Se, fájdalmat se semmi mást csak, azt hogy valami leránt a sötétség legmélyére. . .
Amikor következőnek kinyitottam a szemem az orvos felettem állt és anyámnak magyarázott de amint észre vette, hogy magamnál vagyok azonnal felém fordult.
- Nos mint már mondtam ez többször is meg fog ismétlődni, ha nem tesznek valamit sürgősen.
Amint képes voltam a lábamra állni azonnal haza akartam menni. Minden gondolatom azon tépelődött, hogy biztosan van más mód is, hogy ismét normális életet éljek. Csak most nem találtam. Ezt a napot azzal töltöttem hogy minden megoldást végig gondoltam.
Mikor másnap felkeltem anya már elment dolgozni én pedig szinte majd meghaltam az unalomban. Nem bírtam tovább otthon maradni. Mintha a négy fal közeledett volna. Gyorsan felpattantam a biciklimre és eltekertem minél messzebb. Nem volt célom csak menetem, míg végül észre nem vettem valamit, ami addig teljesen elkerülte a figyelmemet. Az hogy hol voltam. Épp Brad sulijánál voltam.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése