14. fejezet
A prófécia
Szerencsémre a táskámon olyan bűbáj ült ami mindent megadott amire szükségem volt. Jelenleg csak egy gyertyára, egy csepp vízre és egy térképre volt szükségem a szigetről. Csak egy egyszerű varázslat volt. A térképen a vízcsepp pontosan oda hullott ahol a vízesés volt.
- Indulhatunk – szóltam oda Adam-nek aki addig csak nézett rám.
Mindössze félóra volt mire megtaláltuk a Tükör-vízesést a sziget közepén.
- Nessie! Ennek csak szikla van a túloldalán – mondta Adam mikor próbált át menni a vízesésen. Mikor én is ellenőriztem valóban csak sziklát találtam. Nem tudtam elhinni. Ennyi mindent túl éltem és itt kellett feladnom.
- Nem! Lehetetlen hogy itt érjen véget – sikítottam vizesen, mire Adam rángatni kezdett egyre távolabb a vízeséstől. Ekkor jöttem rá.
- Eressz el! Rá jöttem! – rángatóztam de Adam egyre csak szorosabban fogott. Kénytelen voltam kissé erőteljesebben hatni rá. Egyetlen kézmozdulatomba telt csak és Adam már az egyik fa tövénél ücsörgött. Tudtam hogy az álmaim kész térképek de hogy ennyire. Visszagondoltam a tükrös álmomra. –Los secretos profundos de nosotros, pero si usted no sabe quién es usted en el espejo le ayuda a conocerlo.
A vízesés túloldalán már nem a sziklafal várt rám. Végre átjutottam. Kellemesebb hely volt mint ahol a tüzet kerestük. Itt mindenütt fény volt és tükrök. Pont mint az álmom.
- Selest! Én Vanessa Stenton vagyok! A levegőt keresem – kiabáltam.
- Jól tudom hogy mit keresel Vanessa! De ahhoz először rá kell jönnöd ki vagy – szólat meg mögöttem a tükörben egy gyönyörű kék ruhás nő. – Valóban Vanessa Stenton vagy? Vagy Isabella? Vagy netán valaki más?
- Én… én… azt hiszem… de nem tudom biztosan… Ki vagyok? – kérdeztem.
- Arra egyedül kell rájönnöd – mosolygott Selest. – De segítek hogy rájöjj. Egy kis kitalálósdi. Nos… egyike a főboszorkáknak, ereje irányítja a négy elemet, ötszáz évvel ezelőtt született, hamarosan pedig meg kell hogy védje a fényt a sötétséggel szemben. Nos tudod kiről van szó?
- Ez én lennék – válaszoltam magabiztosan.
- Nem talált, én a prófécia boszorkányáról beszéltem. De nagyon közel jártál – mosolygott tovább. Várta hogy összerakjam a puzzle darabkáit.
- Én vagyok… talán. De most még csak Vanessa Stenton vagyok, és alig maradt időm hogy megszerezzem a levegőt és legyőzzem Sienat – válaszoltam neki.
- Ahhoz csak egy út vezet, döntened kell. Itt és most! Valóban ezt akarod? Tényleg feláldoznád az életed? Vagy inkább most feladod az erődet, és elmenekülsz pont úgy mint legutóbb? – nézett rám a kék ruhás hölgy. A tükörben lévő énem megszólalt.
- Gyerünk Nessie! Hisz a döntés egyszerű. Mindig azt kívántad bár ne történt volna meg mindez, bár sohasem lettél volna boszorkány. Itt az alkalom, most megszabadulhatsz tőle.
A másik énem is megszólalt egy másik tükörben.
- Nessie! Tudod hogy a varázslat nélkül sohasem tudtad ki vagy. Ez a legjobb dolog ami történt veled. Jess, Will és Adam számítanak rád. Gondolj bele ha feladsz itt mindent mi lesz a többiekkel. Azt hiszed Siena feladja ha te nem maradsz itt. Akkor csak minden könnyebb lesz neki.
Döntenem kellett. Egy választás. A legegyszerűbb, ahogy azt az igazi énem mondta. Igen ez voltam én. Tudtam a dolgomat.
- Ez vagyok én – mutattam a tükörbe azon magamra aki nem hagyta hogy mindent feladjak. – Ez az igazi énem. Sohasem hagynám hogy a barátaimnak bajuk essen. Ha én vagyok a próféciák boszorkánya akkor ez a sorsom, inkább halok meg én minthogy ők haljanak meg. Ez a sorsom, ezért vagyok én Isabella.
- Jó válasz – mondta Selest, majd a nyakában lévő medált a kezembe adta. – Ez az amiért te vagy a kiválasztott. Most már csak el kell készítened a Vidamuertet.
- De nem tudom, hisz nincs meg az ötödik elem – mondtam csalódottan.
- Biztos? – kérdezte és mutatott a tükör felé. Én voltam ami hiányzott. Én kellettem hogy a varázslat teljes legyen. – Most már tudod miért vagy te a kiválasztott, tudod ki vagy, tudod hogy mit kell még tenned. Menj! Menj! Mindenki bízik benned, te vagy a fény utolsó reménye. De vigyázz Siena védőbűbája csak egyféleképpen törhető meg.
Újra kinn voltam. Adam abban a pillanatban ahogy meglátott elindult felém.
- Sikerült? – kérdezte mire én felemeltem a nyakláncot. Megint sikerült.
- Mennyi időnk van még? – kérdeztem gyorsan vissza. Fogalmam sem volt mennyi időt töltöttem a Tükör-vízesés túloldalán.
- Jól állunk, Nessie! Még van egy óránk, már csak ki kell jutnunk újra a partra a hajóhoz. Menjünk – mondta de ezt már csak halkan hallottam mert a fáradtság elnyomott és az ájulás teljesen magával ragadott.
*
- Jól érzed magad? – kérdezte Adam mikor felébredtem a hajóban. Csurom víz voltam amit észre sem vettem mikor a vízesés mögül előjöttem. Fáztam, de Adam betakart a kabátjával.
- Igen jobban vagyok. Hogy találtál vissza a hajóhoz? – kérdeztem és próbáltam fel ülni de nem ment. – Miért nem tudok felülni?
- Elég rosszul voltál ezért nem akartam hogy még rosszabbul légy és hát adtam neked egy kis… - mutatott a karján lévő harapás nyomra. Azonnal a számhoz kaptam ami kicsit még véres volt. – Sajnálom Nessie de tényleg nagyon rosszul voltál.
- Semmi baj Adam, csak ennyit tehettél – mosolyogtam rá. Tudtam mennyire szégyellte azt hogy félig vámpír volt, de most legalább tett valamit amire büszke lehetett. Bármennyire is gyűlöltem ezt az énjét valami vonzó mégis volt benne. – Sajnálom hogy ilyen hamar feladtam, de tudod én sem vagyok képes mindenre.
- De ahogy elnéztem azért elég ügyesen varázsolsz. Mégis hogy csináltad? – kérdezte de én csak vállat vontam. Még mindig nem jött rá. Nevetnem kellett hisz Will azonnal kiszúrta, Adam pedig ennyi jel után sem jött rá hogy én voltam az egykori Isabella. – Furán hasonlítasz egy régi barátomhoz. Ő is ilyen ügyesen varázsolt és hasonlóan akaratos volt, még akkor is mikor valamire nem volt képes. Tényleg hasonlítotok egymásra, biztosan jó barátnők lennétek.
- Tényleg? És ki volt az? – kérdeztem remélve hogy nem Isabellát mondja.
- Isabella. De az már nagyon régen volt – válaszolta szomorúan de én mégis nevettem, mire ő kicsit furán nézett rám.
- Mond, m i volt a teljes neve!
- Isabella S. De nem tudjuk mit jelenthetett ez az S. – mondta én pedig egyre csak mosolyogtam. Ilyen nehéz volt rájönni? – Nézd, ott a part!
Amint kiszálltunk Adam elintézte a hajót én pedig csak ültem az autóban. Reméltem hogy az út visszafelé rövidebb lesz, mert időközben már megint eltelt egy negyedóra. Amikor Adam is beszállt az autóba egy darabig csak némán ültünk egymás mellett. Nem tudtam mit kellett volna mondanom, és ahogy elnéztem ő sem tudta. Ez egy romantikus történet is lehetett volna, de nem volt az. Nem volt ebben a helyzetben semmi romantikus. Csak vártam hogy valami történjen. Megcsörrent a telefonom.
- Jess? – szóltam bele a telefonba. – oh… ha tudnád hogy aggódtam. Minden rendben?
- Persze. Mindjárt oda érünk a kávézóhoz. Csak megakartam kérdezni hogy ti hol vagytok? – mondta Jess vidáman, amiből arra következtettem hogy sikerült megszerezniük a másik két elemet.
- Mi is mindjárt ott vagyunk. Biztosan nagyon izgalmas utatok volt – nevetgéltem.
- Az nem kifejezés. Van néhány nagyon érdekes hírem. Gondolom ti is sikerrel jártatok.
- Az nem kifejezés – válaszoltam ugyanúgy mint ő. – azt hiszem többet is sikerült megtudnunk mint amire számítottunk. Na jó akkor mindjárt találkozunk. Szia!
- Szia! – köszönt el Jess és hallottam ahogy Will is nevetett egy sort.
- Na? Jess és Will hol vannak? – kérdezte Adam egyre vidámabban.
- Nekik is sikerült, és mindjárt ott vannak a kávézónál – válaszoltam és magam is meglepődtem hogy a hangom már jóval erősebb volt mint egy félórával azelőtt.
- Nessie! Biztos jól vagy? Tényleg nagyon sajnálom ezt a vér dolgot. Biztos nincs semmilyen mellékhatása? – kérdezte aggódva.
- Nyugi, Adam! Tényleg jól vagyok, és tényleg nem haragszom. Köszönettel tartozom neked.
Időközben már oda értünk a kávézóhoz. Witch Café.
- Érdekes név – mondtam mosolyogva, miközben kiszálltam az autóból, de mikor épp megszédültem Adam már el is kapott a derekamnál fogva. – Köszönöm!
- Nincs mit hisz ahogy Will is megmondta ez a dolgom. Meg kell védenünk titeket mert cask ti menthettek meg minket – válaszolt kaccsintva. Azok a szemek, annyira…
- Elég Vanessa! – kiabált velem agyam okosabbik része.
Lassan besétáltunk a kávézóba ahol telt ház volt. Mindenütt emberek voltak amiről eszembe jutott hogy én még mióta itt laktam egy gyerekkel sem találkoztam és egyszer sem volt ilyen helyen.
- Nessie! – kiáltott oda nekem Jess és már rohant is felém. – Annyira örülök hogy nincs semmi bajod – ölelt meg ezért Adam kénytelen volt elengedni a derekamat. Hiba volt mert azonnal össze is csuklott a lábam. – Úgy tűnik még sem vagy olyan jól mint hittem.
- Tényleg nincs semi baj Jess. Tudod mi sem úszhattuk meg szárazon.
Will hátul foglalt nekünk egy boxot ahol csöndben megbeszélhettük hogyan sikerült megszerezniük a vizet és a földet.
- Már valahogy össze is kéne rakni – motyogott Will. –Na akkor mikor is csináljuk meg?
- Az atóll függ hogy mikor lesz teljes holdfogyatkozás – mondtam, mire Jess egyből elő is kapta a telefonját hogy megnézze. – Na?
- Van egy apró problémánk Nessie! Ma éjjel lesz – néztünk egymásra, és egyből tudtuk hogy nagyon nagy baj van.
és nem mondta el...hihetetlen vagy!ez nem ér!!!