A kék hold varázsa 13.fejezet

13. fejezet

A Vidamuerte

 - Figyelj Ad! Most nincs időnk azonnal indulnunk kell, minden elvesztegetett perccel Siena kezére játszunk – toltam minél messzebbre magamtól remegő kézzel.

 - Hogyan tudnád te elkészíteni a tőrt, mikor nem vagy főboszorkány? – kérdezte és egyre csak közelebb hajolt felém

  Ez a pillanat még romantikus is lett volna ha egy vérszomjas boszorkánynak nem lett volna feltett szándéka hogy elpusztítja a dimenziónkat. Gyorsan ki kellett találnom valamit hogy Adam végre leszálljon rólam és elindulhassunk felkutatni a másik két hozzávalót. Ekkor gyulladt ki bennem a lámpa.

 - csak hogy itt van egy kis kapu, Adam. Eredetileg innen, Oxnard-ból származik az öt főboszorkány ereje. Épp elég ha egyikünk megidézi az egyiküket az ötből hogy aztán elkészüljön – mondtam és hihetetlenül büszke voltam hogy egy ilyen helyzetből is kivágtam magam. Adam egy pillanatig csöndben gondolkodott majd bólintott.

 - Aha, értem. Ebben az esetben induljunk sok a tenni valónk. Hol kezdjük? – kérdezte mintha az előbbi beszélgetésünk le sem zajlott volna.

 - Nos a mi feladatunk a tűz és a levegő. Akkor talán kezdjük a tűzzel. Tehát… „A tűz a legsötétebb alkotója a tőrnek de mégis ez az alapja. A fény a tűz, a tűz a fény. Mikor megleled a fényt s kiejted a bűvös szót a Nap szekeréről lehull a tűz ajándéka neked.” Ebből okoskodj! – adtam fel neki a leckét.

 - Tudom! Gyere menjünk! – kiáltott rám és már rohant is az autó felé. Képtelenségnek tűnt hogy ilyen gyorsan sikerült megfejteni-e ami nekem aztán feladta a leckét. Minden bizonnyal okosabb volt nálam.

  Az út hosszúnak tűnt főleg hogy egy szót sem szóltam Adam-hez. Én csak bámultam a térképet ő meg teljes gázzal ment az úton. Nem értettem hova tartottunk, de nem mertem megszólalni nehogy újra valami olyat mondjak amit nem lenne szabad. De sokáig én sem bírtam.

 - Na jó, hova megyünk? – kérdeztem felháborodottan.

 - Már sehova, itt vagyunk – jelentette ki Adam.

  Gyorsan körül néztem, majd egy kicsit hosszú idő után rájöttem hogy egy hegytetőn voltunk. Adam is észrevette az értetlenséget az arcomon.

 - Szerintem itt kell lennie a tűznek. Amikor mondtad hogy a nap szekere akkor esett le. Van kicsit lejjebb egy sziklás rész ahonnan látni a napkeltét és a napnyugtát, mintha egy szekér útvonala lenne – mondta Adam és elindult előttem hogy megmutassa.

  Gyönyörű hely volt. Tényleg lehetett látni a „Nap szekerét”. Csak néztem és néztem szinte elalélva. Ilyen kilátást nem sűrűn láttam. Már csak azt kellet kitalálni mi a bűvös szó hogy megkapjam a tüzet. Ekkor beugrott valami. Kiálltam a legnagyobb szikla közepére, így a nap pont felettem volt, és suttogni kezdtem két szót.

 - La vida, la muerte, la vida, la muerte – semmit sem éreztem ezért hátra fordultam Adam-hez. – Nem tudom hogy mi lehet a bűvös szó.

  Ekkor mintha egy csapóajtón álltam volna a föld eltűnt alattam és zuhanni kezdtem. Minél lejjebb értem annál melegebb lett. Csodás módra épp nem valami jó keményre estem hanem… hamura?!

 - Nessie?! Jól vagy? – kiáltozott le hozzám Adam.

 - Persze! Maradj csak ott én meg keresem a tüzet – válaszoltam neki és elindultam egy hosszú folyosón. Néma csend volt. Már épp kezdtem azt hinni rossz helyen járok mikor észre vettem hogy előttem valamilyen fény derengett.

  Mikor oda értem a szoba teljesen üres volt, de hihetetlen módon a falak mintha lángoltak volna.

 - Ki vagy te? – kérdezte egy láthatatlan személy majd egyszer csak előtűnt egy fekete és tűz vörös ruhában egy nő.

 - Én vagyok Vanessa Stenton. A tüzet keresem hogy elkészítsem a … a Vidamuertét. Te ki vagy? – kérdeztem gyorsan elterelve a témát.

 - Én vagyok a Tűz őrzője. D e sajnos míg ki nem állod a próbát nem viheted el a Tűzkövet – válaszolta majd intette és kőoszlopok kezdtek el előtűnni körülöttem, mindegyiken egy Tűzkővel. Tudtam hogy ez nem egy „melyik a legszebb” választás hanem az erőm próbára tétele, mennyire érzékelem hogy mi varázslatos és mi nem.

  Oda álltam az előttem lévőhöz és behunyt szemmel felé emeltem a kezemet, majd mindegyiken így mentem végig. Az összesből áradt valamilyen erő, de engem valami mégis az őrző felé vonzott. A nyakában lévő medál.

 - Az kell nekem – mutattam rá a láncon lógó medálra. Az Őrző kinyújtotta felém a nyakláncot ami mikor a kezemhez ért hirtelen tűzzé vált majd ismét vérvörös kővé.

 - Bölcs döntés volt Vanessa, de a tőrhöz nem csak ez kell. De te ezt is tudod. Vigyázz Vanessa mert Siena nagyon erős boszorkány és egy tőr nem lesz elég hogy megöld, mert varázslat védi – mondta és elindult a fal felé.

 - Te honnan tudsz arról hogy védi magát, és hogy egyáltalán miatta készítem a tőrt? – kérdeztem vissza.

 - Vanessa mi elemek már a kezdetek kezdetén léteztünk. Mi ismerjük a múltat, a jelent és a jövőt – válaszolta felém sem fordulva.

 - Ha minden tudsz akkor áruld el mi lesz a sorsom! Kérlek! De ha nem is mondod meg legalább áruld el mi az ötödik elem!
 - Azt nem tehetem, én nem. De majd Selest, a levegő őrzője elmondja a sorsod. Az ötödik elemről pedig csak azt mondhatom hogy ne keresd mert már megtaláltad – mutatott felém mintha magamban tartottam volna a titkot. Majd meg fordult és eltűnt.

  Elindultam vissza a barlang bejáratához a gondolataimmal. Nem értettem mire célzott az ötödik elemmel kapcsolatban, de annak örültem hogy a kő már nálam volt. Legalább egy valami már nálam volt. A lyuk ahol lezuhantam eltűnt és helyette egy lépcső állt hogy vissza mehessek Adam-hez.

 - Mi történt? – kérdezte és gyorsan megvizsgált hogy nem esett-e semmi bajom. Felemeltem a medált ő pedig csak nézett. – Hol a tűz?

 - Ez az! Igazából ez a Tűzkő. De tűzzé változik ha varázsolunk vele – magyaráztam mosolyogva, mire ő is elmosolyodott és átölelt. Nem lett volna szabad hagynom, de a karjaiban biztonságban éreztem magam. Majd mikor kitisztult a fejem megszólaltam.

 - Ideje indulnunk. Még hiányzik a levegő, az időnk pedig egyre csak fogy – sietettem. – Nézzük csak, hogy van a vers? – gondolkodtam. – Meg van ”Szél s vihar tomboló erők, mégis a legszelídebb a négyből a levegő. Hol a tükör ott a levegő de csak akkor érhetel el ha lépkedsz a szellőn.”

 - Meg van! A szemközti kis szigetre kell mennünk, ott van a Tükör vízesés – mondta Adam és már el is indult az autó felé.

  Kezdett egy kicsit elegem lenni az egész keresősdiből. Az sem segített hogy már egy elemet megtaláltunk. De azt nem tudtam hogy állt Will és Jess. Előkaptam a mobilomat és már hívtam is Jess-t. Semmi. Semmi. Hiába próbáltam nem vette fel.

 - Jess-t hívod? – kérdezte Adam, mire én csak bólintottam és egyre csak idegesebb lettem. – Nessie nyugodj meg végre! Biztosan nekik is olyan helyre kellett menniük ahol nincs térerő. Ráadásul ha neked ilyen próbán kellett átesned akkor neki is, és minden bizonnyal egy ilyen mágikus helyen még nincs térerő.

 - Oké, igazad van. Mikorra érünk már oda Adam? Az idő csak telik, mi meg még nem végeztünk – csapott ki rajtam a hisztéria roham.

 - Csak ismételni tudom, Nessie. Nyugodj meg! Egyébként pedig tessék itt vagyunk – nyugtatott. A kikötő tele volt hajóval, így egyből indulhattunk volna. De az idő kicsit keresztbe tett nekünk. Bármelyik kölcsönzőhöz mentünk mindegyik elküldött mivel vihart vártak.

 - Most mit tegyünk? – kérdeztem kétségbe esve. Már csak két óránk volt a találkozóig. Ahogy elnéztem nem sok esélyünk volt kijutni a másik szigetre. Aztán egyszer csak leesett.

 - Várj majd én elintézem – intettem oda Adam-nek, aki csak nézett rám mintha megőrültem volna. – Csak kell egy kis napsütés és már mehetünk is.

 - Nessie, tudom hogy képes vagy néhány alapvető varázslatra de ez nagyon magas neked – oktatott ki Adam, de mire befejezte volna a mondatot már az utolsó felhő is eltűnt az égről. Adam már épp kérdésre nyitotta volna a száját de én már mosolyogva el is indultam a legközelebbi hajókölcsönző felé. Mindössze néhány percbe tellett mire szereztem egy hajót és már indulhattunk is.

 - Mégis hogy csináltad? – kérdezte Adam még mindig elképedve. Nagyon egyszerű lett volna azt mondani: „- Adam hisz én vagyok Isabella a főboszorkányok egyike, ez nekem semmi„

  Na igen, persze hogy nem mondtam. Csak néztem rá és mint aki semmiről sem tud mosolyogtam. A titkok a specialitásaim voltak. A sziget egyre csak közeledett, én pedig egyre csak izgatottabb lettem. A sorsomat rejtette az a hely.

 - Na, merre van az a vízesés? – kérdeztem mikor kiszálltunk a hajóból.

 - Ööö… ami azt illeti én csak azt tudom hogy ezen a szigeten van. De hogy hol azt már én sem – válaszolta mire én bombaként robbantam fel.

 - Mi a jó égről beszélsz? Mi az hogy nem tudod hol van? Na ide hallgass Adam már csak másfél óránk van. Ha egy félórán belül nem találjuk meg a vízesést, esküszöm hogy…

 - Ha nem nyugszol meg kénytelen leszek leütni téged – fenyegetőzött majd mikor felnézett az égre az arca értelmetlen maszkká dermedt. Fogalmam sem volt hogy mi a baja.

 - Lenyugodnál? – kérdezte. Mély levegőt vettem és lassan hagytam hogy a mérgem lassan eltűnjön. Ha Adam nem tudta hol a Tükör-vízesés, hát nekem kellett meg találnom. – Ez hihetetlen! Az időjárás a hangulatodtól függően változik.

  Erre nem tudtam mit felelni, sajnos Adam túl közel volt az igazsághoz. Ha már minden elveszett hát akkor miért kellett volna tartalékon tartanom a varázs erőmet.