12. fejezet
A harc kezdetét veszi
- Képtelenség – szitkozódott Jess a nappalinkban miközben már vagy két órája fel és alá járkált. Kissé kezdett már az idegeimre menni. – Hihetetlen hogy Mel képes volt elárulni minket. Hogyan tehette?
Ha elmondtam volna az igazat Siena-ról és hogy mekkora dolgot jelentett Melanie döntése minden bizonnyal nem csak szitkozódott volna hanem már az elmegyógyintézetben lenne. De nem csak e miatt nem mondhattam el. Magam miatt sem. Jobb volt ha senki sem tudja ki is vagyok, így kevesebb embernek esik baja. Bár el kellett ismernem Siena felbukkanása kicsit változtatott a helyzetemen. Biztos voltam benne hogy ennek is megvolt az oka.
- Szerintem most amiatt kellene aggódnunk hogy Siena mégsem halott. A felbukkanása elég aggasztó, de ha mondjuk csak ennyi lenne még nem is lenne olyan nagy gond. De Siena nem csak azért bukkant fel hogy néhány kis kiválasztottat megfenyegessen, valami készülődik lányok, és hisztivel sehova sem fogunk jutni. Érthető voltam? – kérdezte Adam elég ingerülten. Legszívesebben lekevertem volna neki egy alapos pofont a „kis kiválasztottas” megjegyzéséért. De nem tettem. Ha belegondoltam talán jobb is volt ha kiadhatta magából a dühét. De akkor sem rajtunk kellett volna.
- Na jó elég legyen Adam! – szóltam rá tíz percnyi hallgatás után. – Hidd el ha csak minket szidol nem érsz el sem. Siena akkor is itt van és ezen már nem változtathatsz. Egyébként pedig jobb lenne ha nem cikiznél minket azzal hogy most még csak kiválasztottak vagyunk, ugyanis jelenleg mi vagyunk az egyetlenek akik megmenthetik a hátsód mielőtt Siena nem állít be a háziállatának. Nos érthető voltam? – kérdeztem vissza pont ugyanazon a hangon ahogy ő kérdezte.
- Szerintem Nessie-nek igaza van Adam. Csakis ők képesek szembeszállni Siena-val. Mi ketten semmit sem érünk vele szemben, ezt te is tudhatod tapasztalataidból – szólalt meg a sarokban álló Will. Mindössze néhány órája ismertem Will-t de Jess biztosított arról hogy megbízhatunk benne. Nem mesélt sokat magáról, de én anélkül is ismertem hisz egy oldalon harcoltunk 300 éve. Ő volt az egyetlen aki az utolsó pillanatig küzdött.
Arra is emlékszem hogy egyszer régen majdnem összejöttünk, de én csak a barátot láttam benne majd később ő is rá döbbent erre. Most nagyon úgy álltak a dolgok hogy talán ő és Jess… nem is csak talán. Teljesen biztos voltam benne,hogy Jessica és Will hamarosan egy pár lesznek. Legalább egyetlen dolog jól fog elsülni, ők nagyon megérdemlik egymást.
Fájdalommal teli arccal néztem körbe a barátaimon. Még csak nem is sejtették hogy Siena miattam jött vissza. A főboszorkányok gyakran megérzik a veszélyt maguk körül. Én talán veszélyt jelentek rá nézve. Nem húzhattam tovább az összecsapást vele, különben még a barátaim is kárát látják.
- Na jó ez így nem mehet tovább – törte meg a csendet Jess. – ha csak itt ülünk és nézünk ki a fejünkből akkor semmi sem fog megoldódni. Tennünk kell valamit mert míg mi itt egymást marjuk addig ez a Siena kitudja mire készül.
Erre a kérdéses dologra volt feleletem.
- Nos ez teljesen egyértelmű. Siena minden bizonnyal arra készül hogy a teljes hold fogyatkozáskor megtörje a határt és annyi varázslényt hozzon magával amennyit csak tud. Ez teljesen őrültségnek hangzik de ez lesz, de van egy módja hogy megállítsuk – szólaltam meg, de mikor kimondtam csak akkor jöttem rá hogy ezt egy kiválasztottnak nem lenne szabad tudnia. Ezek a legnagyobb titkok voltak a főboszorkányok körében. – de azt hiszem itt lenne az ideje hogy lefeküdjünk aludni. Holnap mindent megbeszélünk. Jess gyere felkísérlek a szobámba. Fiúk nektek sajnos egy szobán kell osztoznotok.
Miután kiosztottam a szobákat rájöttem hogy négy varázserővel bíró ember volt a házunkban de vádelem semennyi sem. Minden emlékemre szükségem volt hogy előszedjem a védő bűbájokat. Mindent ami csak beugrott fel használtam. Egy ember sohasem lehet elég óvatos.
- Óvatosabb is lehetnél – hozta rám a szívbajt Will előbújva a nappali egyik sarkából. – a viselkedés nagyon változó és a többiek hamar rá fognak jönni az igazságra. Kérlek Bells legyél óvatosabb.
Régi becenevem hallatán a vér is megfagyott az ereimben. Három száz év. Ennyi ideje egyszer sem hallottam az eredeti nevem.
- Honnan jöttél rá? – kérdeztem tőle már higgadtabban. – mit rontottam el? Eddig minden annyira jól ment, erre te felbukkansz. Óóó… annyira hiányoztál – ugrottam a nyakába.
- Te semmit sem változtál. Egyébként a szemeid árultak el, de mivel a többiek nem látták előző életedben a szemed nem fognak rájönni semmire. Bár Adam azért elég vak ha eddig nem jött rá, hisz annak idején ha jól emlékszem te és ő… - kezdett volna bele a mesélésbe de meglátta szemeimben az ellenkezést.
- Nem emlékszel mi történt azután Will? Te is nagyon jól tudod hogy az a pillanat mindent megváltozatott. Most sem tudom hogy bízhatok-e benne – suttogtam és leültem az ablak előtti kanapéra.
- Ugyan te is tudod hogy bízhatsz benne. Ez nevetséges Bells… akarom mondani Nessie. Hiszen te is tudod hogy a körülményeket is figyelni kell. Akkor csakis azért fordult ellenünk mert még a bűbáj hatása alatt volt – próbálta menteni a barátját Will.
- Erre semmi szükség Will, ne próbáld kihúzni őt ebből. Az már elmúlt. Nem változtathatjuk meg a múltat… bármennyire is szeretnénk – suttogtam elhaló hangon mert éreztem hogy a sírás fojtogatott.
- Mikor akarod elmondani nekik? Várj, meg se mond, ki találom. Nem mondod meg nekik hogy ki vagy, ugye? Ismerlek, itt a bizonyíték. Egyszer meg kell tudniuk. Jobb lenne ha tőled tudnák meg, vagy azt szeretnéd hogy ha Siena rájön ő mondja meg nekik, mert az biztos hogy akkor Jess-t is elveszíted – noszogatott.
- Van más megoldás, de azt csak én tudom. Senki más – mondtam és fel pattantam a kanapéról.
- Most inkább magadra hagylak, de ugye tudod hogy Ő még mindig szeret? – kérdezte mire én csak könnyes szemmel azt válaszoltam:
- Pont ez a baj. Ez okozza majd a vesztét.
Will halkan felment a lépcsőn és ott hagyott engem a gondolataimmal egyedül. Mindig is utáltam mikor ezt csinálta. Legtöbbször ezzel sikerült elérni hogy jó mélyen gondolkodjam el mire készülök vagy mit tettem.
- Na nem! Most nem fog sikerülni William. Azt nem hagyom – szitkozódtam némán magamban. Az elmúlt években megtanultam hogy legyek határozott mert csak így élhettem túl, de most nem csak rólam volt szó. Ezért még elhívatottabb voltam. Még több életet tartottam a kezemben, és bár a főboszorkák egyike voltam mégis rettegtem. Ez gyengeség volt, de addig nem volt ezzel semmi baj amíg valaki rá nem jött és fel nem használta ellenem. Például mint Siena. Vagy Mel. Fájdalommal telve be kellett ismernem ő most már hozzájuk tartozott. Akár Mel is felhasználhatja ellenem amiket meg tudott rólam az idők folyamán, és nála senki sem ismert jobban. De a titkaimat még neki sem mondtam el soha. Ez kicsit megvigasztalt, de amire vele kapcsolatban emlékeztem nem igazán volt vigasztaló, ezért a mosoly is hamar lehervadt az arcomról.
Abban biztos voltam hogy sosem voltunk barátok. Valahogy ő sosem értett egyet a tanács többi tagjával. Tehát az állás legtöbbször 4:1 volt. Ami azt illeti nekem sohasem volt szimpatikus, és nem is hiába. Miatta tört ki a háború is háromszáz éve. Mindent magáénak vallott és ezt azzal magyarázta hogy ő volt közülünk a legidősebb.
Halkan felnevettem. Emlékeztem hogy mit mondott ilyenkor mindig.
„- Én ott voltam még Merlin mellett is. Együtt harcoltam vele, mindent tőle tanultam. Én voltam a legjobb tanítványa, ha kedvem tartaná porrá zúzhatnék egy egész országot…”
Bla-bla-bla. És ezt szép hosszan folytatta szinte minden álló nap. Csak ezzel egyetlen gond volt. Merlin miatta halt meg. Akkor is ő volt az áruló. Persze mi erről mit sem tudtunk míg el nem mondta a harc előtti éjjelen. Persze azóta én már elég jól poénkodtam Morgana le Férgen. mivel mielőtt Siena lett a neve így hívták. Morgana le Fay.
Sajnos ez a visszaemlékezés nem segített helyre állítani az önbizalmamat. Ha más szemszögből néztem ez azt jelentette hogy egy olyan boszorkánnyal álltam szemben aki magát a nagy Merlint is legyőzte. Ez nem volt túl nyugtató. Hiszen hol álltam én Merlinhez képest. Sehol.
Mielőtt a totális kiborulás utol érhetett volna fel rohantam a szobámba és forró fürdőt vettem. Szerencsére Jess már aludt így nem kellett a kérdéseire felelgetnem. Ez jól esett. Lassan lehiggadtam a fürdő hatására, ámbár az álmosság még most sem akart elnyomni. Csak ültem az erkélyen és tervezgettem hogyan győzhetnénk le Siena-t, de nem túl sok lehetőségem volt. Csakis a tőr. Az egyetlen és hamisítatlan boszorkányölő tőr. Amely magába zárta a boszorkányok hatalmát, de persze nem mindét. Ezt csak a főboszik ellen használták. De ezzel csak egy probléma volt. Nem létezett. Vagyis legtöbben ezt hitték, de mi öten tudtuk hogy ezt nem megtalálni kell hanem létre hozni. Épp ezért nem ölhettek meg minket alattunk valók.
De ennek is volt egy kis kapuja. Ha ötünk közül valaki elkészítette. Persze hogy volt egy, meglepő módon Siena. Sikerült elpusztítania, majdnem mindannyiunkat, de ez nem volt neki elég. Mindenki aki csak a kastélyban volt és nem volt hajlandó leborulni előtte a leges legfájdalmasabb kínzásokon esett át és a végén már maga az áldozat is a halálért könyörgött.
A bűntudat kezdett markolászni. Éreztem hogy ha azonnal nem kezdek másra gondolni sírásra fog állni a szám.
Inkább bebújtam a takaró alá és hagytam hogy bármi ami csak álomnak nevezhető elkapjon és magával vigyen olyan messzire amennyire csak tudott.
*
Égető fény. Csak ezt láttam magam körül mikor a sötétség eltűnt. Otthon voltam, de egyedül. Sehol senki csak a néma csönd és a vakító fény.
- Hahó – kiáltottam el magam a házunk földszintjén. Csak a visszhang felelt nekem. A csönd percről-percre őrjítőbb lett. Míg a csendet zaj kezdte megtörni. De bár ne hallottam volna a zajokat. Sikolyok minden felől. A szívem szinte ketté hasadt mikor megláttam miért.
A parton voltunk. Én, Jess, Melanie és Siena és… mindenki más. Harcoltunk. Vér volt mindenütt, féltem hogy a tenger is amiatt lett vörös. De nem. Lángolt minden, ez volt a vakító fény. Minden égett a kis park nem messze a házunktól, a tengerpart és minden más. A nap már nem volt látható, de a hold már fel ért a fejünk fölé. Az is vérvörösen izzott.
Én Siena-val szemben harcoltam, és láttam ahogy egyre csak gyengültem. De Siena is. Majd ellenfelem kezében megláttam az egyetlen fegyvert ami árthatott nekem és neki is. A tőr?! Hiába való volt kiabálnom mivel úgysem hallották, de azért sem hagytam abba.
De mikor a tőr megállt a szívemben a kiabálás megakadt a torkomon. Véres sikoly tört fel Jess-ből és láttam ahogy Will próbálta megnyugtatni mivel a harc még nem ért véget. Adam olyan gyorsan termett mellettem hogy alig lehetett látni ahogy mozgott és a következő pillanatban már halott holtestem fölött zokogott. A szívem majd megszakadt. Majd minden elsötétült…
De aztán a film újra kezdődött, de ezúttal Siena kezében már nem volt tőr. Nem tudtuk egymást megölni de fájdalmat okozni sem. Csak Siena tudott nekem. A szemem láttára ölte meg barátaimat. Csak mi ketten maradtunk életben. Őt nem kínozta az emberei halála, míg én egyedül térdeltem a földön Adam, Jess és Will holtteste felett. Ahogy azt előre is leszögezte még Mel-t sem kímélte, a saját kezével vette el az életét.
*
A reggel hamarabb érkezett el mint hittem. Mikor fel keltem csak azon töprengtem mit jelenthetnek az álmaim, vagy inkább nevezhettem őket a látomásaimnak is.
Szépen lassan felöltöztem és elindultam lefelé a nappaliba. A többiek már vártak.
- Jó reggelt! – köszöntöttek egyszerre. – Reggelit? – kérdezte Jess mosolyogva.
- Ööö… köszi kérek. Hogy aludtatok? – kérdeztem kedvesen és reméltem hogy ők nem kérdezik ezt meg tőlem.
- Egész jól – válaszolták a fiúk aztán egyből elkezdtek poénkodni hogy a másik mennyit horkolt és még hasonlókat.
Kimentem a konyhába Jess után és együtt készítettünk valami nagyon finomat. Ha én csináltam volna minden bizonnyal nagyon finom is lett volna de Jess főzési tudománya nem volt túl kiemelkedő. Jess épp megszólalt volna mikor megszólalt a telefon.
- Tessék – szóltam bele a telefonba.
- Szia, kicsim! – szólt bele anyu a telefonba. – Sajnálom de még mindig nem tudunk hazamenni. Nem régiben apáddal elindultunk haza sietni akartunk, de egy részeg sofőr áthajtott a piroson és összeütköztünk. Apád jól van de a lába eltört és nem tudjuk hogy van-e valamilyen belső sérülése. Egy kis ideig még maradnunk kell, csak szólni akartam hogy holnap ne felejts el suliba menni.
- Óh… jah igen suliba, oké holnap megyek, és anyu ugye nem haragszol ha Jess nálunk alszik amíg haza nem jösztök? Tudod nem szeretek egyedül lenni egy ekkora házban – kértem engedéjt nehogy még valami baj legyen ha hazaérnek.
- Persze. De a szüleinek is bele kell egyezniük, rendben? – kérdezte anyu.
- Igen már ma is itt aludt, tegnap kicsit fáradtak voltunk a vidámpark után – mondtam a fél igazságot. Will-t és Adam-et inkább nem említettem.
- Na jó Nessie, mennem kell. Jut eszembe, ha a kezelés eltart kéthétig akkor először vissza megyünk New York-ba hogy elintézzük a papírjainkat és meglátogatjuk apád régi munkatársát hogy megköszöntsük. Na jó most már tényleg megyek. Légy jó kicsim, remélem minél hamarabb hazaérünk – szipogott anya a telefonba.
- Szia anya! – köszöntem el és le tettem a kagylót, majd intettem Jess-nek hogy jöjjön velem a nappaliba a fiúkhoz.
- Nos egy darabig még maradhattok ugyan is a szüleim New York-ban ragadtak. Talán nem is baj – tettem hozzá némán magamban.
- Csúcs – fogtak kezet a fiúk, Jess pedig csak intett hogy menjek vele a konyhába.
- Muszáj beszélnünk, Nessie! Figyelj! Tegnap este sikítoztál álmodban. Amikor a fiúk átakartak jönni hogy megnézzenek azt mondtam hogy csak csikizzük egymást de nem biztos hogy bevették. Mondd el, kérlek hogy mi a baj. Biztosan titkolsz valamit, azért sikítozol álmodban. Mondd el, kérlek!
- Nincs semmi, Jessica hidd el. Csak nehéz időket élünk és azon csodálkozom hogy ti ezt ennyire jól kezelitek. Én sajnos nem tudom hogy csináljam – mondtam ki a kegyes hazugságot. Bármit meg tettem ami megvédhette őket.
- Lányok, kész vagytok? – kiabált be Will.
- Persze – szóltunk vissza egyszerre Jess-el. Mosolyogva mentünk ki a nappaliba mintha mi sem történt volna.
- Nos mi a jó terv? – kérdezte Will, úgy téve mintha nem tudná a választ. Adam és Jess kíváncsian néztek rám. Az arcukon több érzést is megleltem. Izgalmat, várakozást, kíváncsiságot és örömöt. Furcsa volt hogy ezekben a percekben is képesek voltak örülni. A haláltorkánál voltunk de ők örültek, ez egyszerűen képtelenség volt.
- Csak annyit tehetünk hogy létre hozzuk a Vidamuerte tőrt. . Ez az egyetlen esélyünk – mondtam és tudtam ezzel már segítettem Adam-nek rá jönni az igazságra.
- Mi?! Te nem tudhatnál erről – pattant fel a kanapéról Adam. – Honnan tudod hogy egyáltalán létre lehet hozni? A titkot csak a főboszorkányok tudhatták közülük pedig már csak Siena van életben közülük, és kizártnak tartom hogy ő elmondaná.
A hangneme cseppet sem tetszett. Úgy beszélt rólam mintha egy senki lennék. Ezt nem hagyhattam.
- Adam… azért ha Nessie tud róla akkor ő is tisztában van vele hogy a tőrt csak egy főboszorkány készítheti. Igazam van Be… Nessie? – kérdezte Will fel vonva egyik szemöldökét. Tudtam most arra várta hogy el mondjam az igazat arról ki is vagyok. Pedig ő is nagyon jól tudta hogy nem fogom elárulni magam.
- Nessie te csak a mesekönyveidből ismerted eddig ezt a világot. Attól még semmit sem tudsz, még varázsolni sem – közeledett felém Adam. Ezt nem tűrhettem tovább.
Kinyújtottam a kezem és Adam a falnak csapódott. Még hogy nem volt varázserőm. Azért csak mértékkel kellett bánnom az erőmmel.
- Ezt meg hogy…? – bámultak rám meglepetten Jess és Adam. Will dühösnek tűnt de egy kis mosolyt még láttam elbújva a szája sarkán.
- Ahelyett hogy itt marjuk egymást és a másik varázserejét kritizáljuk – pillantottam Adam-re aki még mindig a földön ült és a fejét fogta amit bizonyára kissé erősen ütöttem a falhoz. – Mi lenne ha végre hozzá látnánk a dolgunkhoz? El mondom kinek mit kell megszereznie aztán két csoportra oszlunk. Érthető voltam? – kérdeztem a többiektől. Egyetlen bólintással válaszoltak majd mindenki leült a konyhába az asztalhoz.
Mivel Jess és Adam úgy tudta hogy csak a két fiú élt a főboszorkányok idején ők ketten lettek a „csapatkapitányok”. Legszívesebben Will csapatában lettem volna hogy elkerüljem a kérdezősködést, de tudtam hogy Will-nek és Jess-nek is kell egy kis idő hogy kettesben legyenek, így kénytelen voltam Adam-mel menni.
- Na gyerekek! Indulunk. Ne felejtsétek el, hogy délután hatkor találkozunk a kávézóban – szólaltam meg dél körül mikor mindenki indulásra készen állt. – De legyetek nagyon óvatosak, biztos vagyok benne hogy Siena figyeltet minket. És Will! Ha Jess-nek csak egy haja szála is meggörbül…
- Nyugi Nessie! Vigyázni fogok rá, mivel csak ti állíthatjátok le Siena-t – kacsintott felém Will.
- Oké, hát sok sikert!
Jess és Will azonnal autóba is ültek majd elindultak hogy megszerezzenek két hozzávalót: a földet és a vizet. Egyenlően osztottam el a hozzávalókat bár öt elem volt. De az ötödiket nem lehetett megtalálni. Az csak legenda volt. Vagy talán mégsem?
Ezért biztos voltam benne hogy Siena nem tudta elkészíteni annak idején. Valaki mást fenyegetett meg hogy készítse el. Egy újabb titok merült fel amire választ kellett találnom. Ha egyet megfejtettem jött a másik és így tovább. Sohasem lett vége, mint egy örök körforgás. Pont mint az álmaim. Megfejtésre vártak, és míg rá nem jöttem nyughatatlan lelkem nem pihent.
De sajnos az emberi érzéseim elpuhították az érzékeimet. Egy előnnyel töb volt Siena részére.
- Nessie! Ideje lenne beszélnünk – lépett elém Adam. Jól tudtam mit akart, de válaszaim nem voltak. Erre még nem álltam készen. Minden szavával nehezítette a döntéseimet, mert nem hagyta hogy a szerelmünket elnyelje a múlt.
