La Push-i történet
Írta: Kiss Bella
Kitaláló: titkos J
1. fejezet
Megismerkedés
- Biztos nem akartok jönni? – kérdezte meg utoljára anyu. A rezervátumba költözött egy család, és őket ment üdvözölni. Én és Leah egyszerre ráztuk meg a fejünket. – Kár. Pedig a kislányuk nagyon csinos! – kacsintott rám, mire furcsa vonzást kezdtem el érezni. A kíváncsiságtól lehetett. – És nagyon kedves. Hamar összebarátkoznátok. – nézett most a nővéremre.
- Anya! Csak menj, oké? – szólt bosszankodva Leah.
- Oké, oké. – emelte fel a kezét védekezően. – De azért néha kimozdulhatnátok a házból! Vagy itthon vagytok, vagy farkas alakban rohangáltok az erdőben. Jobb lenne, ha kötelezővé tenném, hogy gyertek velem.
- Ha elfelejtetted volna, én már felnőtt vagyok! Seth viszont nagyon szívesen veled megy. – mondta, mire én felmordultam.
- Ha Seth jön, akkor te is jössz!
- De… - kezdte Leah gyorsan valami kifogást keresve. – Nekem mennem kell! Hallom, ahogy a többiek hívnak. Egy vámpír! Igen, csak is egy vámpír lehet!
- Engem nem érdekel a drágalátos vámpírod! Gyerünk, indulunk! – adta ki a parancsot. Elvettem Leah-tól a távirányítót, és nagyot sóhajtva kikapcsoltam a tévét. Lassú léptekkel elindultunk a McGraw házhoz.
Amikor megérkeztünk, meghallottam Sam és Emily hangját. Ők is csak pár perce jöttek. Becsengettünk, és szinte egyből kinyitották az ajtót. Egy alacsony nő nyitott ajtót, akinek vállig érő barna haja volt, és szintén barna szemei. Amikor meglátott minket, elmosolyodott.
- Jó napot! Susan Clearwater vagyok, de hívjon nyugodtan Sue-nak, ezek pedig itt a gyerekeim, Leah és Seth. Itt lakunk önöktől nem messze. – mondta, és átnyújtotta a süteményekkel teli kosárkát.
- Nagyon örvendek Sue! Én Elisabeth McGraw vagyok. De hívj csak nyugodtan Beth-nek! Gyertek be! – hívott be minket. – Kávét? –kínálta meg anyát, és amikor beléptünk, láttam, hogy már Sam és Emily is ott ülnek az ebédlőben lévő asztalnál. Melléjük ültünk, és az előttünk lévő tál friss sütemény felé nyúltam.
- Sajnálom, de tudjátok a lányom fent van, és csak azért nem jön le, mert pakol. Ha gondoljátok, megyek, és szólok neki, hogy jöjjön le, mert szeretnétek megismerni. – mondta, és a lépcső felé intett.
- Köszönjük, nem kell! Inkább mi mennénk fel, ha nem gond. – mondta Emily. – Úgy is szeretném megnézni a házat, és hát nem árt egy kis mozgás. – mosolygott a nőre.
- Rendben. Csak nyugodtan. – mosolygott vissza, és elindult felfelé.
Követtük őt, és látszott Sam-en, hogy nagyon nem tetszik neki az ötlet, hogy Emily lépcsőzzön ebben az állapotban. Már a nyolcadik hónapban van, és ekkora hassal csoda, hogy lépni tudott. Nagyon vicces látvány volt, és nem sok hiányzott, hogy hangosan felnevessek.
Amikor felértünk a lépcső tetejére, a folyosó végén lévő szobába mentünk, ahol egy halvány lila színű szoba volt, tele dobozokkal. Az egyik doboz mellett egy barna hajú lány térdelt. Amikor meghallotta, hogy jövünk, felállt, és odajött hozzánk.
- Hailey, ez itt Sam, Emily, Sue, Leah, és Seth. – mondta Beth, miközben mindenkire rámutatott.
- Helló mindenki! – mondta egy szégyenlős mosoly kíséretében. Mindenkin végignézett, engem hagyva legutoljára. Amikor találkozott a tekintetük, valami nagyon furcsát éreztem. A szívem majdnem átszakította a mellkasomat, és furcsa rózsaszín köd borult az agyamra. Életemben nem láttam Hailey égszínkék szemeinél szebbet! És ezek a gyönyörű szemek engem fürkésznek! Aztán a szemek továbbsiklottak, és én annyira, de annyira szomorú lettem tőle! Sam megköszörülte a torkát, és én lassan felé fordultam. Kérdőn nézett rám, majd elmosolyodott, amikor leesett neki, mire én aprót bólintottam.
- Emily jól vagy? – nézett aggódva végig Sam a feleségén. Néha annyira túl tudta reagálni ezt a terhesség dolgot!
- Persze! Csak rúgott egyet. Nem kell ennyire aggódni! – nevetett Em.
- Akkor jó. De azért nem ártana, ha pihennél egy kicsit! – mondta szigorúan Sam. Mindenki elindult lefelé, de én még mindig ott álltam a szoba közepén. Hailey visszament a dobozhoz, és a tartalmát belegyömöszölte egy fiókba. Aztán rájöttem, hogy elég idiótán viselkedem, ezért megkérdeztem tőle:
- Segítsek?
- Köszönöm, de nem kell. – mosolygott rám.
- És … melyik suliba fogsz járni? – kérdeztem, hogy halljam a hangját. Mekkora hülye vagyok! Ilyen hülyeséget is csak én tudok kérdezni!
- Ide, a rezervátumi suliba. – válaszolt. Ez az!!! Én is oda járok! Remélem lesznek közös óráink, és akkor is nézhetem a napbarnított bőrét, a gyönyörű égszínkék szemeit, és az enyhén hullámos, mogyoróbarna haját.
- Gondolom te is. – mosolygott rám.
- Igen, én is. – viszonoztam a mosolyt.
Leültem mellé a földre, és beszélgettünk, és csak akkor vettem észre, hogy már besötétedett, amikor Hailey felkapcsolta a villanyt. A falon lévő órára néztem, és amikor megláttam mennyi az idő, majd kiesett a szemem a döbbenettől.
- Jobb lesz, ha megyek! Észre sem vettem, mennyire elszaladt az idő!
- Ne aggódj, én jól éreztem magamat! – Hát még én!, gondoltam magamban. – Akkor holnap találkozunk a suliban! Remélem lesznek közös óráink! - mondta Hailey.
- Én is. Hé, amúgy ha gondolod, mehetnénk együtt suliba. – ajánlottam fel neki.
- Ez jól hangzik! Legalább nem kell egyedül bolyongnom, hogy megtaláljam …
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése