Az árny
Betekintés Adam Fiels naplójába
1710. június 23. Oxnard
Két napja véget ért a csata. A károk óriásiak. Siena mindent elpusztított ami az útjába került, de sikerült legyőznünk, nagy áldozatok árán. Isabella elment ahogy Maria is. Soha sem fogom el feledni azt a napot! Sohasem fogok igazán megbocsátani magamnak azért amit tettem. Mind meghaltak, egyetlen főboszorkány sem élte túl ezt a csatát. Azt hiszem talán az lesz a legjobb ha leírom mi is történt pontosan hátha egyszer majd újra bekövetkezik ez a katasztrófa.
„ – Minden rendben lesz! – dünnyögte Bella a fülembe. Boldogok voltunk azon a reggelen. Ritkán éreztem ilyesfajta érzelmet. De sajnos nem bíztam meg ebben a rózsaszín ködös érzelemben. Legtöbbször ha boldog voltam valami rossz mindig történt. Most sem tévedtem.
Bella elindult a tanácshoz, és még csak nem is sejtette hogy ez lesz az utolsó. Mivel én nem tartoztam közéjük nem tudhattam a Tükör-teremben mi történt. Mindössze a hangokat halhattam amik kiszűrődtek. Hirtelen kiabálások áradata töltötte be a Tükör-terem előtti folyosót.
- Itt az ideje hogy mindenki megtudja ki itt az egyetlen főboszorkány – kiabált Siena. Tudtam hogy valami nagyon nem stimmelt ezért azonnal el is indultam a hangok felé. Mikor beértem Siena már sehol sem volt míg a többi boszorkány, Bellával együtt, az asztal mellett álltak és csak nézték Siena hűlt helyét.
- Mi történt? – kérdezte nagyon idegesen.
- Baj van… - felelt kurtán Bella majd mellém sietett és már rohantunk is a többi boszorkány előtt a Nagy-terembe. A palota összes varázslója, boszorkánya és segítője a Nagy-terembe gyülemlett a nagy hangzavarra. Mindenki érezte hogy valami nagydolog történt. Valami gonosz és veszélyes.
- Mindannyian éreztük már napok óta hogy valami erőteljes közeleg – szólalt meg megtörve a feszült csendet Bella. Bár ő volt a legfiatalabb a főboszorkányok közül mégis elég hatalmas tudással rendelkezett hogy ilyen alkalmakkor vezesse a történések lefolyását. – Siena elárult minket. Készen áll hogy megsemmisítsen minden boszorkányt és mágust. De mi ezt nem hagyhatjuk! Mióta több ezer évvel ezelőtt a teljes semmibe, Murtrukba kárhoztattuk Tynnis-t, nem volt olyan hogy egyetlen ember kezében összpontosult volna a varázsvilág összes hatalma és ereje. De Siena most épp e hatalom megkaparintására készül. De mi ezt nem engedjük meg! Itt az idő társaim hogy végleg elpusztítsuk Siena rögeszméjét.
- Jól beszél! – kiabálták minden felől a mágusok hadai. Mindenki készen állt a harcra. Nem tudták hogy a vesztükbe rohantak. – Veled tartunk Isabella, ha kell hát halálig is!
És pontosan ez is volt a vég. A halál. Bella mindent elrendezett és igazi vezetőként intézkedett. Hiába is próbáltam lebeszélni nem hallgatott rám. Mindenképp elakarta söpörni Siena rögeszméjét, miszerint ismét egyetlen ember fog uralkodni az egész varázsvilágon.
- Adam, épp itt az ideje hogy a gonosz feltámadásának egyetlen reményét még most, míg nincs késő addig fojtsuk el. Ne is próbálj le beszélni… - nyugtatgatott Bella mikor épp nem utasításokat osztogatott.
Az órák egyre csak múltak én pedig csak azon gondolkodtam hogyan állíthatnám meg a katasztrófát. Mindenkit elvakított a düh és nem vették észre hogy a háború az amit Siena akart. Ha valaki kételkedett hát inkább csendben maradt, nehogy a többiek gyávának ítéljék. Lassan mindenki készen állt. Ahogy azt már megszokhattuk a nap most is még fenn volt mikor a hold is felkelt. Sötét felhők borították el az eget ami kicsit sem volt remény keltő.
- Gyerünk barátaim el jött az óra amelyre készültünk eddig – kiáltott fel Bella mikor a hold magasra ért az égen. Már eszem ágában sem volt megállítani. Ugyanis biztos voltam benne hogy semmi értelme sem lett volna. Döntenem kellett vagy segítem vagy egyedül hagyom ebben a harcban. Természetes volt a választásom. Sohasem hagytam volna magára.
Mindenki eltökélten indult a csatába. Megállíthatatlanná vált a katasztrófa. Mit sem sejtve mentem én is mindenki után. Siena már készen állva várt bennünket. Körülötte hadserege mint vérengző fenevadak néztek ránk. Vámpírok. Alig várták hogy a sebesültek vérét szívják. Gyűlöltem őket. Inkább meghaltam volna minthogy valaha közéjük tartozzam.
Siena egyetlen szem rebbenéssel indította el a harcot. Mindenki egymásnak feszült és még csak észre sem vették ahogy a négy főboszorkány Siena felé indult. Bár többen voltak az ellenségben mégis akkora erő összpontosult ami ellen talán remény sem volt. És valójában nem is volt. Leticia és Kathrine azonnal el is kezdték támadni Siena-t, de nála volt az egyetlen fegyver ami árthatott a főboszorkányoknak. A Vidamuerte. A két boszorkány kissé megtorpant mikor a tőr fel tűnt Siena kezében de igazán nem ijedtek meg. Mind tisztában voltak azzal hogy életüket kell áldozniuk a győzelem érdekében.
Amint újra támadtak Siena egy-egy mozdulattal vette el a halhatatlan életüket.
- Maria, Isabella! Nos, örülnék ha legalább kettőtöknek lenne annyi eszetek hogy most azonnal választotok. Vagy önként feladjátok erőtöket és átruházzátok rám vagy pedig kénytelen leszek én el venni. Az életetekkel együtt – egyezkedett Siena.
Válaszaikat nem halhattam tisztán mert hirtelen engem is áldozatnak szemelt ki az ellenség egyik katonája. Balthazar.
- Nocsak, Adam. A nagy vámpír gyűlölő és a fiatal Isabella szerelme. Milyen megható történet. Mondd, mégis miért hagyta hogy ennyi mágust a vesztébe vezessen Bella! – faggatózott.
- Mi közöd hozzá? Bella senkit sem kényszeríttet. Mind önként jöttek. És biztos vagy abban hogy a vesztükbe? – kérdeztem vissza.
Balthazar hirtelen neki indult a harcnak. Öles léptekkel közelített felém én pedig csak védekeztem. Tudtam mire készült. Egyetlen harapása is elég lett volna hogy megöljön. Hirtelen a táncunk véget ért.
- Ölj meg! – kiabáltam.
- Nem. Tudom most pontosan erre vágysz, de neked van egy spéci meglepetésem – suttogta a fülembe. Nem éreztem semmi mást csak hogy valami forró öntötte le a testem. Visszagondolva is gyötrelmes volt. A tűz égetett, de ami nekem egy végtelenségnek tűnt valójában csak egyetlen perc volt.
Míg én a fájdalomtól összeroskadva hevertem a földön, Bella harca folytatódott. A harc végkifejlete egyre csak közeledett. Nem is sejtettem hogy én magam fogom megpecsételni a harc végét.
- Nos Bella látod egyedül maradtál. Maria sikeresen el teleportált, de hidd el meg fogom találni. Most neked kell döntened mit teszel – harciaskodott Siena.
- Sohasem adnám fel az erőmet. Utolsó véremig küzdeni fogok – sikítozta Bella. Hangja egyre csak homályosodott a fejemben. Már szavainak betűit sem értettem. Egyre csak azt éreztem hogy valami húz Siena felé. Valamilyen óriási kötelék.
- Nos remélem jól meg gondoltad, mert íme ellenfeled akivel harcolnod kell – intett Siena mire én már öntudatlanul előre léptem. – Eme legújabb vámpírom fogja a vesztedet okozni.
- Mit tettél? – dühödött fel azonnal Bella.
- Ugyan, én? Mit nem képzelsz. Ő fog dönteni – jelent meg Siena arcán gonosz mosolya. – Nos Adam? Válassz!
Tudtam, habár nem mondta hogy mi között kellett választanom. A döntés nem is lett volna nehéz, de éreztem hogy valami Siena felé húzott. Egy megmagyarázhatatlan erő. Láttam Bella szemében a kínt, ahogy érezte a bizonytalanságom. Majd hirtelen minden fény eltűnt. Sötét köd borította el a tekintetem és elzárt minden régi emlékemtől. Lassú, apró de határozott mozdulatokkal elindult Siena felé. Majd szembe fordultam Bellával. Tudtam mit látott a szemben. A mély és üres sötétséget. Csak azt látta hogy kész volt Siena oldalán harcolni.
- És most te döntesz Isabella. Válassz! – ismételte meg parancsát pontosan ugyanazon a hangon ahogy hozzám szólt néhány perccel azelőtt. Bella fájdalom elgyötört arccal nézett rám és várt valamilyen jelre hogy ez csak egy csapda. De nem volt semmilyen jel. Ahogy rájött hogy bennem már minden elveszett térdre rogyott és hagyta hogy védtelenül felé lépjek. De Siena nem hagyta hogy bevégezzem a nekem szánt feladatot.
- Ég veled Isabella! – köszönt el majd még egy utolsó mosolyt küldött Bella felé és egy határozott mozdulattal belé döfte a tőrt. De abban a pillanatban Bella szemében egy utolsó fény csillant és megszólalt.
- Ha én meg halok te sem maradhatsz – suttogta és a tőrt mely az előző pillanatban még az ő vérét ontotta Siena erejét is magába szívta ahogy az ő vérét is ontotta a Vidamuerte.
A többi vámpír és sötét mágus mind eltűnt mert tudták így már nincs többé harc. Mindkét fél vezetője meghalt. „
Most hogy ennyi idő eltelt már tudom hogy a döntésem csak a gonosz bűbáj miatt lett hamis. Bármit meg tennék hogy visszaforgassam az idő kerekét. De ez nem lehetséges. Most félig az vagyok akit egykor gyűlöltem. Sohasem fogom megbocsátani magam ami történt. Bár nem én döftem a tőrt Bella szívébe mégis az én hibám volt. Sohasem fogom újra látni.
Már vége. Olyan mintha belőlem is egy darabot szakítottak volna ki. És igen ez is történt. Most már csak fél ember vagyok. Ha Ő nincs többé már én sem akarok élni. Inkább meghalok mintsem hogy azzal a tudattal éljek hogy az én hibám volt. Inkább meghalok. De talán Ő mindent így tervezett el. Talán tudta hogy ez lesz. Végül is Ő látta a jövőt. Talán akkor pont az a feladatom hogy tanuljak ebből a katasztrófából. Ha ez volt az akarata hát legyen így. Örökké bánni fogom amit tettem, de talán egyszer enyhülni fog a fájdalom. De egy valamiben biztos vagyok. Egyszer még én magam fogm megölni Balthazart azért amit tett velem. Meg kell halnia.
De addig még van egy fontosabb dolgunk. Újra kell építenünk mindazt ami elveszett. Ha készen vagyunk Balthazar csak akkor fog megbűnhődni. Mint egy árny üldözni fogom. Mert az ő árnya tett azzá ami most vagyok. Ugyanez az árny fogja a vesztét okozni. Ha addig élek is.
