3. fejezet
Ha harc, hát legyen harc
- Stell? – szólalt meg Cooper nem messze a Stenton háztól. Épp Stellát kereste. – Te meg hová mész?
Szólalj meg húgocskám, nehogy még bajba kerüljünk, suttogott Ronnie.
- Ööö… csak sétálni indultam – füllentett a lány. Félt hogy Cooper le ne olvassa az arcáról hogy valami nagy baj van. A fiú már túlságosan is ismerte, így nagyobb volt az esélye hogy valamire rá jön. – Tudod kicsit szükségem volt egy kis levegőre. Arra gondoltam talán el megyek és sétálok a parkban.
- Veled megyek – ajánlkozott a fiú. – Nem lenne jó ötlet ha most egyedül hagynálak, és itt az ideje hogy felvidítsalak – mosolyodott el, mire Stella egy kicsit megnyugodott. Annak ellenére, hogy Cooper nem tudott semmiről mégis olyan védővárát épített szegény lány köré ami megvédte őt minden téren. Míg nem volt egyedül, már amennyire egyedül lehetett hála nővérének, volt némi esélye Ronnie-val szemben.
Rázd le, rázd le, erősködött Ronnie. Na azt már nem Veronica, ijedt meg Stella, nem parancsolhatsz nekem. Ó, dehogynem, válaszolt nyugodtan a Ronnie majd Stella érezte ahogy karja meglendült Cooper felé és pofon vágta őt.
- Naa?! Ezt mégis miért…? Na jó tudom hogy most nagyon szomorú vagy, de ne leplezd a dühvel, kérlek! – nyugtatta a lányt Cooper. – Gyere menjünk!
Szép lassan elindultak a park felé. Stellát elöntötte a nyugalom ahogy érezte a fiú közelségét. De ezt a nyugalmat megfertőzte Ronnie közelsége, mert ő közelebb volt Stellához mint jelenleg bárki más.
A délelőtt csendben és nyugalomban telt. De időközben Stella észrevette hogy nem csak ő nyugtalan hanem Cooper is. Nem sokáig bírt a kíváncsiságával, majd rákérdezett.
- Cooper, mondd valami baj van? – kérdezte lehetőleg nem túl hevesen. Kezdtek eluralkodni rajta az érzelmek. Ez is volt az egyik oka hogy nagyon aggódott. Az érzéseinek túlzott felerősödése csak Ronnie kezére játszott.
- Tudod, éppenséggel… áhh inkább hagyjuk. Nem szeretnélek most ilyenekkel terhelni téged – hajtotta le a fejét a fiú.
- Cooper, állj meg – fordult Stella a fiú felé, majd a legközelebbi fa alatt lévő padhoz húzta. – Eddig mindig segítettél nekem. Nem lehetek önző, most neked van rám szükséged mondd el mi a baj!
- Először is nagyon megviselt Ronnie halála, ne érts félre… de nem régiben találkoztam egy lánnyal. És azt hiszem szerelmes vagyok… De úgy érezem ez nagyon bűnös dolog hisz Ronnie még épp csak meghalt én meg másra hajtok – ködösödött el Cooper arca. Stella egy apró könnycseppet vett észre a fiú szeme sarkában, de nem szólt semmit, ő is tudta és érezte azt amit Cooper és tudta hogy hagyni kell hadd legyenek a fiúk az erősebbek. – Nem tudom most mihez kezdjek. Segíts Stella!
Neeeeeeeeeeeeeeeeeeem, sikoltott fel Ronnie, hogy meri ezt tenni velem. Mondd meg neki húgocskám, mondd csak meg neki hogy igenis egy kétszínű szívtelen szörnyeteg.
- Ugyan Cooper. Attól hogy Ronnie meghalt, még nem állt meg a világ. Tovább kell élned az életed és ha ez az a lány akit szeretsz hát ne hagyd el menni – mondott teljesen ellent Stella nővérének, mire óriási fájdalom nehezedett a fejére és felsikoltott:
- Neeeeeeeeeeeeeeeeeeee!!!!!!!!!!
- Stella?! Mi történt? Jól vagy? Valaki segítsen!!! – kiáltozott Cooper.
Megmondtam hogy ne ellenkezz velem Stella Stenton, de úgy tűnik nem értettél meg, dühöngött Ronnie és egyre csak kínozta Stellát. Nem tehetsz mindig azt amit akarsz, harcolt Ronnie ellen Stella minden erejével. De hiába való volt minden erőlködése nővére az összes erejét felemésztette. Nincs értelme küzdened, csak segíts nekem, alkudozott Ronnie. Ha segítesz meg keresni valakit akkor megígérem hogy nem fogom tönkre tenni az életed. Vele Pedig még később számolok, fújtatott az idősebb testvér.
Stella szíve egy pillanatra még mindig ellenkezett majd esze felhagyott minden gondolkodással, és hagyta hogy Ronnie átvegye felette az uralmat. Lábai lassan elindultak maguk mögött hagyva az idegeskedő Coopert.
- Stella? Mégis hová mész? – kérdezte.
- Mennem kell, Cooper! Bocsáss meg! – Válaszolt a lány az utolsó mondatát pedig már csak suttogta. Majd gyorsan futásnak eredt, mert tudta Cooper nem fogja annyiban hagyni ezt. És nem is tévedt. A fiú is azonnal utána eredt.
- Fuss! Fuss! Az ő érdekében – hajtotta magát Stella. Nem számított számára a saját élete, inkább csak Cooperét szerette volna megvédeni. A lány sohasem hitte volna hogy egyszer még azért kelljen elfutnia hogy megvédje a barátját. Ekkor eszébe jutott valami.
Egy határozott mozdulattal hátra arcot vett és a mögötte rohanó fiú felé fordult. Mégis mire készülsz Stell, érdeklődött a lány belső hangja. Jelenetet szeretnél? Íme nővérkém meg kapod, sóhajtott Stella. Ezt találta az egyetlen esélynek. Bár tudta hogy olyasmit készül mondani ami megbocsáthatatlan lesz, és talán sohasem lesznek ezután Cooperrel barátok, mégis készen állt ki mondani a szavakat.
- Végre… - lihegte a fiú. – Azt hittem már sohasem állsz meg.
- Na ide hallgass, Cooper Hestings! Igenis most az egyszer végre kimondom ami a fejemben van. Gyűlöllek és megvetlek amiért máris így elfelejtetted a nővéremet. Elegem van a gyerekes viselkedésedből. Biztos vagyok benne hogy sohasem szeretted igazán Ronnie-t! Soha többé nem akarlak látni. Azt akarom hogy tűnj el és hagyj békén – a te érdekedben, tette hozzá magában.
Coopernek egyetlen pillanata sem maradt hogy reagáljon vagy szólhasson, Stella azonnal újra futásnak indult. A fiú mégis utána eredt de mintha a park hirtelen sokkal sötétebb és göcsörtösebbé vált volna. A fák gyökerei, mintha ők sem akarták volna hogy Cooper el kapja a lányt, direkt az útjába álltak mire a fiú elesett. Stella elveszítette az utolsó dolgot is ami talán megmenthette volna.
- Örülök, hogy végre beláttad hugicám, jobb ha segítesz nekem. Miért is ellenkeznél? – kacagott Ronnie.
Stella szívét egyre csak a fájdalom mardosta. A fájdalom amit Coopernek okozott immár az ő szívét is elöntötte. De mégis tudta helyesen cselekedett, hisz így legalább már Coopert biztonságban tudhatta.
- Nos akkor most menjünk és keressük meg egy „barátomat” – jelentette ki Ronnie, mire Stella lábai elindultak.
A lány mélyen belül érezte hogy valami nagyon nem stimmel, valamilyen nagy veszély fenyegeti de valamiért mégis egy fajta vonzást és kíváncsiságot érzett. Mintha valami egyre húzta volna. Stella még csak gondolni sem mert mit tehetne Ronnie ellen hisz tudta az mindig mindent hall ami a fejében van, kivéve… Stella gyorsan elvetette a megoldást nehogy még Ronnie meghiúsítsa a tervét.
Az erdő közepén volt. Sehol senki még egy madár sem. Stella elméletben mindent végig játszott magában csak épp a megvalósítás volt kicsit döcögős.
- Gyerünk koncentrálj Stella! – győzködte magát a lány. Azt sem tudta hogyan de mégis koncentrált.
- Mégis mi… - egyre halkult Ronnie hangja Stella pedig megkönnyebbült.
- Stella? – kérdezte egy bizonytalan hang. – Te vagy az?
- Igen – válaszolt a lány félősen. – Maria, beszélnem kell veled.
- Stella nagyon veszélyes hogy idejöttél – aggodalmaskodott Maria.
- Annál nem veszélyesebb mint ami a valóságban rám vár Ronnie-val.
Maria sóhajtott és közelebb lépett Stellához. A lány tudta ez az utolsó esélye és bármit megtett volna hogy véget vessen ezeknek a szörnyűségeknek, mivel úgy érezte lesz ennél még rosszabb is.
- Segítened kell! – kérlelte Mariat Stella. – Ez az egyetlen hely ahol nem hall, és te vagy az egyetlen aki segíthet. Kérlek!
- Rendben. De előre szólok ez nem megy majd ilyen egyszerűen. Mielőtt elkezdenénk mindent tudnod kell. Magadról, a nővéredről és persze rólam. Ha ezeket megtudta és elkezdtelek tanítani már nem lesz vissza út. Így is készen állsz? – kérdezte Maria.
Stella ezektől a mondatoktól mintha kicsit elbizonytalanodott volna, majd eszébe jutott mindaz amit Ronnie miatt tennie kellett, és Cooper.
- Még szép hogy így is vállalom – jelentette ki olyan határozottsággal mitől Maria arcán is felragyogott egy mosoly. – Ronnie az elmúlt pár napban olyan oldalát mutatta meg nekem amit sohasem hittem volna. Olyan dolgokra vett rá engem amiket sohasem tettem volna meg. Abból az emberből akit a világon mindennél jobban szerettem olyan valaki lett aki teljes szívemből gyűlölök. Ezért kell mindent megtennem hogy megállítsam, mielőtt más emberek életét is tönkre tenné.
A lány hirtelen olyan megkönnyebbülést érzett amelyet már rég nem. Alig ismerte Mariat mégis bízott benne, az életét is rábízta volna. Bár most szinte az életét tette a kezébe.
- Hát rendben. Akkor gyere velem és tudd meg mi rejtőzik a TE világodat beterítő sötét fátyol mögött. Mi rejtőzködik itt Trenton kis utcái mögött. De jól nyissd ki a szemed mert amit most fogsz látni mindent el feletted veled. Amint újra találkozol majd Ronnie-val már nem ez a lány leszel. Készen állsz? – kérdezte Maria.
- Igen. Bármi jön is ezután tudom hogy megéri – indult el Stella miközben arra gondolt mindezt Ronnie miatt kell tennie. De nem baj, gondolta Stella, mert lehet hogy pont így volt megírva.
Még egyszer meg fordult és a félhomály felé nézett:
- Ha harc, hát legyen harc!
