6. fejezet
Új barátságok
A nap bársonyos melege a hátam simogatta, erre ébredtem. Majd egyik pillanatról a másikra rádöbbentem, hogy ez nem a nap. Valami, vagy valaki más simogatta a hátam. Sikoltva ugrottam fel és támadó pózba ereszkedtem.
- Adam! Áhhh… Mit keresel te itt? – kérdeztem kissé durcásan. Felébresztett.
- Remek, ennyire örülsz nekem? – kérdezte mosolyogva, és huncut szemeivel egyre csak közelebb jött. Nehéz volt ellenállni, főleg mikor valaki ennyire észvesztő volt. Ajka egyre csak közelített, míg én azt sem tudtam hogyan kell levegőt venni.
- Persze ha már kapásból így kezdted volna… - nevettem fel. – Ha jól tippelem nem anyámék engedtek be. Várj, nem is az ajtón át jöttél be ugye?
- Az ajtó csak azoknak való, akik a szülőket akarják lenyűgözni, és nem a gyönyörű lányukat. Egyébként is még túl korán van – viccelődött, de mosolya azonnal elhalt, mikor meglátta az ágyam mellett Baltasar levelét.
- Ez mi? – kérdezte olyan ingerült hangon, amit elég nehéz volt épp ésszel tűrni. – ez a mocsok vérszívó…
- Adam! Figyelj rám! Felejtsd el egy percre kérlek Baltasar-t. Azt hiszem jó ha tudsz egyet s mást.
Adam feszült arccal ült le az ágyamra, és várt hogy elmagyarázzam, mi lehet jelenleg fontosabb egy bosszúszomjas vámpírnál.
- Nem tudom, hogy a nagy düh mellett esetleg eszedbe jut-e még, hogy tegnap érkezett egy váratlan vendégem. Rémlik még? – kérdésemre csak egy rövid bólintással válaszolt. – Tudod, hogy ki is ez a Stella Stenton? Elárulom, Ő Maria utolsó leszármazottja.
Vártam valami meghökkenést, valami felszisszenést, talán egy „mi?” nézést. Vártam egy percet, majd kettőt a hatás kedvéért, de semmi…
- Nem tűnsz túl meglepettnek – jegyeztem meg összehúzott szemöldökkel.
- Amikor tegnap elküldtél, én már akkor szólni akartam – válaszolt higgadtan. – Szerettem volna veled beszélni tegnap mikor láttam, hogy Stella megjelent.
- De te mégis honnan tudtad? – kérdeztem egyre idegesebben. Ez a reggel valahogy nem kezdődött igazán jól. Alig tíz perce voltam ébren, de ez a rövid idő is elég érdekes volt.
- Az elmúlt néhány hétben figyelemmel kísértem egy-két hírt. Trentonban igen érdekes dolgok történtek a közel múltban. Az újságok, az internet tele volt Veronica Stenton tragikus balesetéről szóló hírekkel. Téged kissé lefoglaltak a… problémáid.
- Akkor is szólnod kellett volna! – puffogtam magamban.
- Azzal mégis mire mentem volna Nessie? – kérdezte egyre dühösebben. – Volt így is éppen elég bajod, nem akartam még egy lapáttal rátenni.
- De ha elmondtad volna most nem értetlenkednék itt, és minden bizonnyal lenne egy tervem, erre a rendkívül abnormális helyzetre – dühöngtem ki magam.
- Most már jobb? – érdeklődött nagy vigyorral az arcán Adam.
- Igen, sokkal. De akkor most ideje kieszelni egy tervet, és alaposan szemügyre venni mi az amit tudunk, és mit kell kiderítenünk. Úgyhogy ideje kitalálnod, édesem – parancsoltam egy kicsit újra Isabella Stenton-hoz hasonlítva. De persze ebben nem is volt semmi baj.
- Hát jó, ha te egy ilyen szép napot elakarsz rontani holmi apróságokkal, nekem oké. Tudod nekem vannak ám barátaim Trentonban, kedvesek és persze kevésbe kedvesek is. Bizonyos alakok hamar megérezték az erő túllengést a városban, és persze az sem volt utolsó, hogy semmilyen bizonyítékot sem találtak arra, hogy Veronica hogyan halt meg. Csak találgatásokra hagyatkozott mindenki, miközben a legnagyobb bizonyíték ott lépkedett két lábon előttük.
- Stella, ha jól sejtem.
- Igen. Mivel Stella egy Chars boszorkány leszármazottja volt, így elég erő volt a birtokában, hogy egy ideig két lélekkel a testében járkáljon. Csakhogy van az az apró problémánk, hogy Veronica is Maria leszármazottja volt, így még rosszabb a halála. Ezek után persze jó kérdés, hogy biztosan csak baleset volt-e vagy gyilkosság. És ha az hát ki volt a gyilkos és miért ölte meg? én valahol itt akadtam meg, de most hogy olvastam ezt a levelet, már van egy sejtésem.
Hüledezve bámultam rá. Azért elég sok mindent tudott, és még sem szólt, ez még mindig idegesített, de most valahogy jobban foglalkoztatott egy másik gondolat.
- Te is tudod, ha Baltasar lett volna a gyilkos, akkor most Stella sem élne… Te jó ég! Ez az, hisz pontosan ezt akarta. Hogy Stella ide jöjjön.
- Várj Nessie, lemaradtam. Nem értem miért jó az Baltasar-nak, hogy Stella ide került?
- Istenem te tényleg lassan kapcsolsz – motyogtam magamban. – Figyelj Baltasar mindenképpen szeretné elérni, hogy kinyíljon a Kapu, de ehhez szüksége van egy igazán erős boszorkányra. Ekkor jön képbe Stella. Tudod mit, szerintem Baltasar-nak nem is Stella kell, igazából csak a teste.
- Megakarja idézni Siena-t!!! – Adam dühében akkorát csapott a mellettünk lévő falba hogy az megremegett majd egy hatalmas lyuk tűnt fel rajta.
- Áh… remek szép volt Mr. Legerősebb. Miattad megremegett az egész ház. Jobb ha eltűnsz mielőtt még Stella és a szüleim azt hiszek hogy bombát robbantottam, vagy hogy elkezdődött a világ vége. Tünés!!!
- Nessie!
- Tünés! Majd később felhívlak, nekem előbb beszélnem kell Stellával és persze ott van Mel is és persze Jessica és Will is. Tudod mit? Szólj te nekik hogy vészhelyzet állt elő!
Adam egy szó nélkül elindult az ablak felé, majd levetette magát az erkélyemről. Annak ellenére hogy körülbelül félórája sem volt hogy felébredtem olyan fáradt voltam, mint aki napok óta nem aludt. Épp hogy csak véget ért egy halálos harc egy ellenségemmel jött a másik. Mint valami idióta körforgás.
Gyors mozdulatokkal felöltöztem rendbe raktam a szobám és elintéztem a falamon tátongó lyukat, majd elindultam reggelizni. Anya és apa már az asztalnál ültek, és pont mikor leértem kezdtek el szedelőzködni.
- Jó reggelt! Kicsim, ma muszáj elintéznünk néhány dolgot, így előfordulhat, hogy csak este jövünk haza. Szeretném ha megmutatnád Stellának a várost, és segítenél neki beilleszkedni. Mivel Stella veled egy idős minden bizonnyal osztálytársak is lesztek, épp ezért te vagy a legalkalmasabb idegenvezetőnek. De csak semmi durvulás, rendben? – kérdezte anya rám sem nézve.
- Úgy mondod, mintha ez annyira jellemző volna rám. Tudod hogy nem szoktam törni-zúzni.
- Tudom… Apropó mi volt reggel az a zaj a szobádból? – kérdezte ferde szemmel nézve rám.
- Semmi, csak leestem az ágyról, és mikor megpróbáltam felállni megkapaszkodtam az éjjeli szekrényben, de az neki csapódott a falnak. De egyébként semmiség…
Anya csak bólintott majd apával együtt beszálltak az autóba, és néhány perc múlva már hűlt helyük sem volt. Elindultam a konyhába, valami ennivaló után kutatva. Stella körülbelül húsz perccel később jött le.
- Szia! – köszöntöttem.
- Jó reggelt! Itt általában ilyen korán keltek? – kérdezte.
- Nem, ami azt illeti engem déltől korábban senki sem szokott látni hétvégén, de megesett már hogy csak délután négykor bújtam elő. Remélem nem azt tervezed épp, hogy megdöntöd az alvás rekordomat – viccelődtem, mire Stella itt léte alatt először végre felnevetett.
- Nem, eszem ágában sincs versenybe szállni veled – nevetett, de hamar lehervadt arcáról a mosoly. Reggelizés közben egy szót sem szólt, és mikor kérdeztem mindössze röviden válaszolt.
- Na jó! Van valami baj Stella? – kérdeztem kissé idegesen, de valójában csak aggódtam.
Furcsa volt, hogy két nappal ezelőtt még legszívesebben megfojtottam volna amiért a szüleim magukkal hozták, de most szinte küldetésemnek tekintettem, hogy Stellát megvédjem. Kíváncsi voltam, vajon mennyit tud arról hogy valójában kinek is a leszármazottja, hogy a vére különleges, és hogy mekkora veszély is fenyegeti. Volt egy olyan érzésem, hogy mindezekről halvány lila fogalma sem volt.
- Nem, minden rendben – dünnyögte. – Csak olyan furcsán érzem magam, a tegnap esti dolgok miatt… Ha bárki másnak elmondtam volna ami történt, szerintem már rég a diliházban lennék. De te nem úgy viselkedsz mint vártam, olyan mintha teljesen értenéd mi történt velem.
Azt el kellett ismernem hogy Stella rendkívül jó megfigyelő volt, és sikeresen bele is talált a dolgok közepébe. Most kellett volna annak a résznek jönnie, hogy mindent el mondok neki az őseiről, magamról és persze amit tudok Veronica haláláról. De persze nem ezt tettem.
- Higgy nekem, nem ez lesz az utolsó furcsa dolog amivel Oxnard-ban találkozol. Ez egy különleges hely Stella, csupa különleges emberrel. Erről jut eszembe, anyám megkért, hogy vezesselek körbe itt, és segítsek neked beilleszkedni. Úgyhogy a mai program egy kis kocsikázás lesz, aztán később találkozunk a barátaimmal, akik hamarosan a te barátaid is lesznek és nem mellesleg az osztálytársaid is – mosolyogtam, és reméltem, hogy sikeresen el tudtam terelni a témát. Sajnos nem.
- Hogy értetted azt, hogy nem ez lesz az utolsó furcsa dolog? Nyugtass meg, hogy ez nem egy olyan város, ami tele van őrültekkel, és elmebetegekkel!
- Úgy nézek ki mint egy elmebeteg? – kérdeztem kissé mogorván. Kicsit csalódott is voltam, hogy hiába való volt minden igyekezetem Stella annyira makacsul kíváncsi teremtés volt.
- Nem… Bocs, igazad van, csak kicsit furcsán fogalmaztál.
- Látod íme még egy furcsaság – kacsintottam rá, mire felnevetett. Angyalian csilingelő hang volt, akár egy teljes szimfónia.
- Rendben, mikor indulunk? – kérdezte most már vidámabban.
- Amint felöltöztél indulhatunk, csak előtte szerzek egy fuvart – válaszoltam, és már indultunk is mindketten öltözni, és készülődni. Odafönt azonnal felkaptam a telefonom és felhívtam az első számot.
- Mondd Nessie! – szólt bele Adam a vonal másik végén.
- Szia! Kellene egy fuvar, ugyanis anya megkért, hogy mutassam meg Stellának a várost, és segítsek neki beilleszkedni.
- Remek. Mikorra menjek?
- Mostra. Hol vagy? – kérdeztem.
- Épp most jövök ki Jess-től, itt van velem Will-el.
- Még jobb, akkor szólj, hogy ők is jöjjenek. És mindent elmondtál nekik?
- Igen, teljesen képben vannak. Na és Stella? Ő mennyire van tisztában a helyzettel?
- Pontosan annyira amennyire ez most szükséges, Adam. Nem fogom azonnal letámadni, hogy „Stella te egy boszorkány vagy, méghozzá nem is akármilyen. Ja és a nővéredet egy vámpír ölte meg nem pedig baleset volt, és mielőtt elfelejteném, az a vámpír épp elrabolni készül a testedet.” Jobban örülnél ha ezt mondanám neki?
- Oké, ahogy gondolod, nem kell máris ironizálnod. Tíz perc múlva találkozunk. Szia!
- Szia!
Miután letettem a telefont elindultam lefelé a konyhába, ahol kisebb katasztrófa sújtotta terület várt. Semmi hangulatom sem volt most a takarításhoz, ezért alaposan körbe néztem, majd egy suhintással el is tüntettem a rendetlenséget.
Stella egészen hamar elkészült, így inkább bezártam az ajtót, és küldtem Adam-nek egy SMS-t hogy elindultunk gyalog a tengerparton keresztül a kávézóhoz, és hogy ott találkozunk. Az idő épp tökéletes volt egy kis sétához, és Stella minden egyes percben csak még jobban felszabadult. Mesélt arról, hogy milyen volt Trentonban élni, és hogy milyen volt Veronica a balesete előtt. Minden egyes pillanatban kezdtem úgy érezni, hogy el kell mondanom Stellának mindent, de nem láttam rá reális okot, így inkább mégis hallgattam.
Nagyjából délkörül értünk oda a kávézóba, ahol a mi kis csapatunk már rég ücsörgött. Stella egy cseppet megint elszomorodott, és nekem fogalmam sem volt, hogy miért, de mikor ránéztem azonnal újra felszabadult.
- Sziasztok, ugye emlékeztek még Stellára? Mostantól ő is kis csapatunk tagja.
- Szia Stella! Örülünk hogy végre velünk fogsz lógni. Ha jól hallottam te is az osztálytársunk leszel – köszöntötte Jessica legkedvesebb hangján. Mindig pontosan tudta, mit hogyan kell csinálni.
Hamar megtaláltuk magunknak a legjobb asztal, ahol öten üldögélhettünk. Jess alaposan szóval tartotta Stellát, majd meséltünk neki kicsit a suliról, és hogy itt hogy mennek a dolgok. Will bevetette, hogy ő is csak két hete érkezett és hogy neki is csak hétfőn lesz az első napja, így együtt lehetnek majd újoncok. A délután nagy részét kocsikázással töltöttük, később pedig beugrottunk a vidámparkba. Egyszerűen tökéletes nap volt, ahhoz képest, hogy reggel nem ment minden a leggördülékenyebben. És persze este pontosan ott kötöttünk ki, mint mikor nekem volt itt az első napom. A tengerpart jól összehozott minket, Stella már önfeledten mesélt régi történeteket az életéről.
Körülbelül éjféltájt mentünk haza. Anya egy szót sem szólt csak a „na?” nézésével érdeklődött. Mosolyogva bólintottam, majd felmentünk mindketten a szobánkba Stellával. Később még átjött tíz percre megkérdezni, hogy másnapra volt-e már programom.
- Ami azt illeti én mindig reggel találom ki, hogy mit csinálok aznap – vázoltam fel neki az életem meghatározó tényezőjét.
- Tudod furcsa volt úgy ott ülni veletek, hogy látszott, hogy te és Adam és persze Will és Jess is együtt járnak. Kicsit magányosnak éreztem magam – vallotta be később az erkélyen beszélgetve.
- Ne aggódj, ha romantikázni támad kedvünk akkor inkább csak ketten leszünk, de ha együtt vagyunk mi a nagy csapat, akkor csak haverok – nyugtattam meg, majd éjjel egykor mindketten lefeküdtünk aludni. Mindössze egyetlen dologban reménykedtem: Hogy a holnap hasonlóan szép lesz mint a ma. De persze ahhoz a jövőbe kellene látni, hogy mindig tudjuk mit hoz a holnap.
